1 °C Budapest

Háromhavi mélyponton a forint

Pénzcentrum
2013. december 2. 11:29

Pénteken még 301 forint körül mozgott a forint, hétfő délelőttre viszont 302 forint fölé került az euróval szembeni árfolyam, míg a svájci frankkal szemben már majdnem 246-nál jár.

Pénteken még 301 forint körül mozgott a forint, hétfő délelőttre viszont 302 forint fölé került az euróval szembeni árfolyam, míg a svájci frankkal szemben már majdnem 246-nál jár. Ez azt jelenti, hogy az euróval és a svájci frankkal szemben háromhavi, míg a dollárral szemben háromhetes mélypontról beszélhetünk. A dollár árfolyama is romlott: pénteken még 221,8 forinton jegyezték, ma már 222,6 forint körül járt az árfolyam.

Az árfolyam esése még egy a múlt héten elhangzott Matolcsy-beszéd utórezgése lehet, illetve a kezdeti esés lökést is adhatott ahhoz, hogy akik az év vége előtt le akarják zárni a pozíciójukat, most ezt megtegyék.

A Portfolio.hu-nak nyilatkozó Éder György, a Raiffeisen kereskedelmi igazgatója szerint is egy múlt hét végi esemény - nevezetesen az, hogy a kormány bevonta az Alkotmánybíróságot a devizahiteles mentőcsomag kérdésének rendezésébe - járult hozzá a mostani eséshez. A másik ok szerinte az lehet, hogy eddig sokan forinterősödésre játszó pozíciókat tartottak, és mivel 300 fölé lendült az árfolyam, sokan kénytelenek voltak ezt veszteséggel zárni.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?