1 °C Budapest
France

Florence Parly: az ukrajnai háború olyan történelmi pillanat Európa számára, amelyben "vagy helytáll vagy megszűnik létezni"

MTI
2022. március 1. 21:51

Florence Parly francia védelmi miniszter szerint az ukrajnai háború olyan történelmi pillanat Európa számára, amelyben "vagy helytáll vagy megszűnik létezni". "Az elmúlt napokban egységben meghozott erős intézkedésekkel helytállunk, és Franciaország továbbra is a motor szerepét játssza ebben az európai fellépésben" - mondta a tárcavezető kedden a nemzetgyűlésben az Ukrajna elleni orosz háborúról tartott vitában.

"Létrehoztuk a védelmi Európát, és az olyan elindított intézkedésnek köszönhetően, mint amilyen az Európai Békekeret, jelenleg képesek vagyunk gyorsan és erőteljesen reagálni egy példátlan helyzetben" - mondta Florence Parly. A miniszter bejelentette, hogy a balti államokban március közepére tervezett francia csapaterősítést előrehozza a kormány. Négy Mirage 2000 vadászgép mintegy száz pilótával érkezik Észtországba. Két Rafale gép pedig napi felderítő repüléseket végez Franciaországból február 24. óta.

"Ezek a gépek járőrözést végeznek Európa keleti részének légterében" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy egy kétszáz katonából álló hegyi gyalogos hadtest is csatlakozik Észtországban a dán és brit szövetségesekhez. Romániába pedig ezen a héten folyamatosan érkezik meg a bejelentett ötszáz katona és páncélozott járműveik.

A jelenlegi válság hirtelen ébresztette rá a közvéleményünket, hogy a háború nem egy olyan dolog, amely távoli hadszíntereken aszimmetrikus konfliktusokról szól

- fogalmazott. "A Vlagyimir Putyin (orosz elnök) által irányunkban megfogalmazott fenyegetések a bizonyítékai annak, hogy a biztonságunk közvetlen Európában dől el, és ez a megállapítás a védelmi minisztérium számára nem újdonság" - tette hozzá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tárcavezető kiemelte, hogy a francia hadsereg több mint tíz éve készül egy jelentős stratégiai váltásra a nehezebb konfliktusok veszélye miatt. Az ukrajnai háború okozta paradigmaváltás a katonák beavatkozási felkészültségének alkalmazkodását kívánja meg, valamint befektetéseket olyan új konfliktusos területeken, mint a légtér, az internet, a tenger mélye vagy a közösségi oldalak, s emellett az eszközök modernizálását is folytatni kell - fűzte hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?