A rezsistop akár az áramszámlákban is érvényesíthető, például a gázkapcsolattal nem rendelkezők érdekében.
Mialatt az európai gáztározók jópár napja folyamatosan telnek, a magyar készletek idő közben fogytak. A hazai töltöttség nemcsak 2020, hanem 2021 elején is magasabb volt, mint idén januárban.
Az európai gáztartalékok ötödik napja folyamatosan nőnek, több gáz került a tárolókba, mint amennyit kivettek belőlük, ezzel szemben a magyar tárolók töltöttsége továbbra is csökken. A g7 szerint az európai gáztárolók töltöttsége jelenleg 83,5 százalékos.
A magyar tárolók töltöttsége nemcsak 2020, hanem 2021 elején is magasabb volt, mint idén januárban. A lap hozzáteszi, hogy a magyar gáztárolókban nem csak hazai felhasználású földgázt tárolnak, hanem olyan kereskedőkét is, akik bérlik azokat, és nem feltétlenül Magyarországon adják el azt. Az export pedig csökkenti a Magyarországon kimutatott mennyiséget.
Az európai gázbőség oka egyrészt az eddig enyhe tél, másrészt pedig az, hogy számos országban lecsökkent az energiafogyasztás. Emellett jó ideje nem importált annyi cseppfolyós földgázt az EU, mint decemberben. Így az európai földgázárak is nagyot estek, a holland tőzsdei ár megawattóránként 72 euró körül alakult kedden, ami alacsonyabb, mint a háború kitörését közvetlenül megelőző 88 eurós árfolyam.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







