A budapesti hotelárak szinte irreálisan alacsonyak, megnéztük, mi áll a különbségek mögött, és miért maradt le Budapest az európai árversenyben.
Egész Európa kilábalóban van már inflációból - derült ki az Eurostat által szerda délután publikált legfrissebb adatokból. A statisztikai hivatal kutatásának eredményei szerint néhány közép-európai országot leszámítva már mindenhol sikerült egyszámjegyűre mérsékelni az éves szinten mért drágulás ütemét. Magyarország eközben a friss számok szerint továbbra is a legrosszabb mutatóval bír. A hazánkban jelentett 20 százalék körüli általános drágulás az egész kontinensen a legnagyobb ütemű volt.
Júniusban is folytatódott az infláció mérséklődése az Európai Unióban. Az összes tagállamot tekintve az ötödik hónapban jelentett 7,1-ről 6,4 százalékosra lassult az általános drágulás üteme a harmonizált fogyasztói árindexet vizsgálva. Az egyes tagállamok által szolgáltatott adatokból összeállított összehasonlítható fogyasztói árindex egyébként Horvátországot leszámítva (ahol az index 8,3 százalékon stagnált) az összes vizsgált országban pozitív képet, azaz hol konszolidáltabb, hol nagyobb mértékű esést mutatott - derült ki az Eurostat által szerda délután publikált adatokból.
Az elszálló infláció ennek ellenére még mindig számos ország lakosságát terheli az utóbbi évtizedekben megszokottakat jócskán meghaladó mértékben. Az igazán rossz hír, hogy továbbra is Kelet-Közép-Európában, de azon belül is a Kárpát-Medencében a legnagyobb baj.
Ahogy azt fenti grafikonunkon is ábrázoltuk, hazánkban nem csak a KSH által publikált inflációs számok, de a harmonizált fogyasztói árindexek alapján is egészen extrém a drágulás üteme. A 19.9 százalékos általános emelkedés a második legrosszabb helyzetben lévő Szlovákiában tapasztaltnál is 8,6 százalékponttal magasabb. Sokat mondó az is, hogy összesen 4 európai uniós országban maradt továbbra is kétszámjegyű az infláció, és ezek közül is egyedül a hazánkban jelentett volt közelebb a 20, mint a 10 százalékos lélektani határhoz.
Mindeközben számos országban gyakorlatilag véget ért a kiemelkedő mértékű nfláció által fémjelzett válságos időszak. Luxemburgban volt a legjobb a helyzet, ahol a drágulás üteme mostanra 1 százalékosra mérséklődött, de a belga és a spanyol árszínvonal emelkedése is csak 1,6 százalékos volt már éves összehasonlításban. Defláció ugyan még a kontinens egyik országában sem volt, de ezek a tagállamok már igen közel járnak hozzá.
Nincs új a nap alatt
Továbbra is az unió szégyenpadján ücsörög tehát Magyarország és az áhított egyszámjegyű infláció elérése is egyre távolodó célnak tűnik (mialatt az európai országok túlnyomó részében ezt a mérföldkövet már rég átlépték). A még régiónkban is egészen kiemelkedő mértékű ütemű drágulás pedig az életünk minden területére kihat a szolgáltatásoktól az ingatlanárakig. A legfájóbb mégis az élelmiszereket sújtó drágulás, mely hiába lassul a hatodik hónapja, a KSH szerint még júniusban is közel 30 (29,3%) százalékos volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezen belül is az édesipari lisztesáru (53,0%), a kenyér (48,6%), a tejtermékek (41,4%), a tojás (40,1%), a vaj és vajkrém (35,6%), a péksütemények (33,3%), a száraztészta (30,4%), a tej (26,7%), valamint a sajt (23,3%) ára szállt el a legnagyobb mértékben tavalyhoz viszonyítva, tehát kijelenthető, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket sújtotta a legdrasztikusabb mértékű drágulás.
A Pénzcentrum nemrégiben megnézte, hogy mely élelmiszerek drágulásának üteme maradt mégis az általános, 20 százalékos mérték alatt. Ilyen termékeket is találni ugyanis. A kristálycukor, az étolaj vagy éppen a csirkemellfilé például majdnem ugyanannyiba kerül, mint tavaly. De igaz ez persze az összes többi árstopos termékre, így a sertéscombra, a 2,8 százalékos UHT tejre, illetve a lisztre is (utóbbi esetében például mindössze 8,9 százalékos volt a drágulás). Ezen kívül találni még más alig dráguló termékeket, mint a citrom, vagy a tisztított dió is, de általánosságban kijelenthető, hogy a legtöbb ilyen áru árszínvonalát az árstopok tartották fent. Ezért is külön aggasztó belegondolni, hogy vajon milyen mértékű drágulással kell szembenéznünk az üzletekben a kormányzati szükségmegoldás augusztusi kivezetése után.
Feltéve persze, ha lesz hova mennünk. Mindeközben ugyanis a boltok is megsínylik a válságot. Egy év alatt közel 4600 kiskereskedelmi üzlet ment ugyanis tönkre a KSH friss adatai szerint. Ez összesen négy százalékos visszaesést jelent az ilyen vállalkozások számát tekintve. Ráadásul ezek az adatok még 2022-re vonatkoznak, a gazdasági krízis pedig az idei év elején tetőzött, vagyis nem lenne meglepő, ha a 2023-as számok még ennél is drámaibbak lennének.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







