A Revolut magyarországi fióktelepének indulása miatt a hazai felhasználók magyar bankszámlaszámot kapnak.
A foglalkoztatottak 57 százalékának rosszabb az anyagi helyzete az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, állítja egy friss kutatás. Sokan voltak kénytelenek felélni a megtakarításaikat.
Az aktívan dolgozó magyarok 24 százalékának „jelentősen romlott”, további 33 százalékának „kicsit romlott” az anyagi helyzete az elmúlt egy évben – írja a nepszava.hu a Publicus Intézet szeptemberi reprezentatív kutatása alapján. A megkérdezettek 20 százalékának nem változott a jövedelmi helyzete, 12 százaléknak pedig javult. Bár a kérdések szubjektív jövedelemérzetre kérdeztek rá, az idei évben is tapasztalt magas infláció, valamint a csökkenő fogyasztási adatok tükrében az eredmények mégsem meglepők.
A felmérésből az is kiderült, hogy a foglalkoztatottak 59 százaléka kapott béremelést az elmúlt 12 hónapban, míg 38 százalékuknál semmilyen bérrendezés nem történt. Utóbbiak esetében egyetlen év alatt 15-20 százalékkal csökkent a reáljövedelem. Ugyanakkor a béremelést kapottak közül is 39 százalék csak 10 százalék alatti emelést kapott, tehát a reáljövedelem az ő esetükben is csökkent. A reáljövedelmet legalább minimálisan szinten tartó 10-20 százalékos emelést csak a foglalkoztatottak 28 százaléka kapott.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







