Európa versenyképességét elsősorban a belső piac szétaprózódása fékezi, miközben a magyar gazdaság termelékenységi gondok miatt növekedési csapdába került.
A Nitrogénművek új fejlesztésével a cégnek nem kell majd megfizetnie a kormány által bevezetett karbonadó.
Bige László nagyvállalkozó, a Nitrogénművek elnök-vezérigazgatója arról beszélt az ATV-nek, hogy egy új fejlesztés segítségével a cég képes lesz földgázfelhasználás nélkül is műtrágyát gyártani. Ezzel a trükkel pedig a cégnek nem kell majd megfizetnie a kormány által bevezetett karbonadót, aminek kapcsán már a cég bezárása is felmerült.
A cég ugyanis néhány napja aláírt egy olyan szerződést, ami alapján új beruházást hajtanak végre: óránként 80 tonna ammóniát tudnak majd lefejteni, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen befizetniük a fent említett adót.
Nem fogunk földgázt vásárolni, hanem behozzuk az importammóniát – magyarázta Bige László, hozzátéve, hogy a tervek szerint a rendszer már jövő júniusban már működhet is, amikor is biztosan újra tudnak indulni.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







