Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Döntött a kormány: nem lesz többet népszámlálás, 20 millió eurót spórolhatnak meg ezzel Horvátországban
Horvátországban központi népességnyilvántartást létesítenek, amely felváltja a népszámlálást és összesít minden releváns adatot - jelentette be Marko Primorac pénzügyminiszter szerdán a kormány szűk körben tartott ülése után. A legutóbbi népszámlálás húszmillió euróba került, de többé nem lesz szükség rá - hangsúlyozta a tárcavezető.
Emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt a kormány több intézkedést is hozott a családok megsegítésére az energiaárak emelkedése miatt, amelyek a legalacsonyabb jövedelműeket érintették. A támogatások elnyeréséhez az állampolgároknak számos intézményt kellett felkeresniük, és több dokumentumot kitölteniük. Ezért a kormány úgy döntött, felállítanak egy központi népességnyilvántartást, hogy a teljes adatok valós időben legyenek elérhetőek - magyarázta a miniszter. Rámutatott: a regiszter tartalmazni fogja a családok jövedelmét, a háztartásban élő személyek számát és a lakosság demográfiai megoszlását is.
Az adatok folyamatosan kerülnek meghatározásra, így nem kell 10 évet várni a frissítésre - jelezte Primorac. Hozzátette: a nyilvántartásból pontosan tudni fogják, ki milyen címen van bejelentve, ki jár iskolába, ki dolgozik, és kinek van kiegészítő jövedelme, továbbá az örökösöket is rögzíti, ami segítség lehet a hagyatéki eljárásban. A törvénytervezetet hamarosan nyilvános vitára bocsátják, majd a parlament elé kerül szavazásra. A tervek szerint a jogszabály 2025. január 1-jén lép hatályba - mondta Primorac.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







