Digital Stock exchange panel high resolution

Csökkenő forgalomban erősödött a BUX a héten: ezekkel a papírokkal nyerhettük a legtöbbet

MTI
2024. március 31. 18:03

Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 65 384,60 ponton zárt pénteken, 147,67 ponttal, 0,23 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.  

A részvénypiac forgalma 39,493 milliárd forint volt az előző heti 53,746 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kitért a vezető részvényeket érintő osztalékfizetési tervekre. A Richter igazgatósága az április 25-i közgyűlésen 423 forint részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja a részvényeseknek. Az OTP másnap esedékes részvényesi fórumán 535 forintos osztalékról szavazhatnak a részvényesek, amely jelentősen meghaladja a tavalyi 300 forintos értéket. Az OTP-vel kapcsolatos további hír, hogy a pénzintézet folytatta saját részvényeinek visszavásárlását: a márciusi 22. és 26. közötti három kereskedési napon több mint 80 ezer saját részvényt vásárolt a bank.

Keddi kamatdöntő ülésén a jegybank a konszenzusnak megfelelően, 75 bázisponttal 8,25 százalékra csökkentette az alapkamatot, és nyilvánosságra hozta a friss inflációs jelentés keretszámait. Az MNB várakozása szerint az infláció idén 3,5-5,0 százalék, jövőre és 2026-ban 2,5-3,5 százalék között alakul. A gazdasági növekedés a 2024-es 2-3 százalékról, jövőre 3,5-4,5 százalékra növekedhet, és 3-4 százalékra mérséklődhet 2026-ban.

A héten a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek. A legnagyobb emelkedést a Mol részvényei érték el. Az árfolyam 0,95 százalékkal erősödött, az olajpapír csütörtökön  2960 forinton zárta a hetet 4,395 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Magyar Telekom 0,79 százalékkal erősödött a héten, csütörtökön 897 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 1,267 milliárd forint volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Richter 0,65 százalékkal került feljebb és 9260 forinton zárta a rövid hetet, 9,034 milliárd forintos forgalom mellett.

Az OTP árfolyama 1,18 százalékkal gyengült. A részvény 16 800 forinton fejezte be a kereskedést csütörtökön, 22,767 milliárd forint heti forgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6104,04 ponton zárt a héten, ami 194,99 ponttal, 3,30 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 3. 16:33