0 °C Budapest
Teljes hosszúságú csoport pozitív fiatal férfi és női diákok füzetekkel a kezükben, mosolyogva és beszélgetve sétálnak az utcán az egyetem után.

Eurobarométer: a lakhatási költségek és a környezetvédelem érdekli leginkább a fiatalokat

2025. február 17. 20:02

A lakhatási árak, a megélhetési költségek és a környezetvédelem foglalkoztatja leginkább az Európai Unió tagországaiban élő fiatalokat - derült ki az Európai Parlament megrendelésére készült és hétfőn közzétett Eurobarométer-felmérésből.

Egy, a 16 és 30 évesek közöttiek körében 2024 őszén készített közvéleménykutatásból kiderült, hogy a fiatalok 40 százalékát aggasztják a lakhatási árak és a megélhetési költségek. A szociális védelem, a jólét és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés javítását a megkérdezettek 29 százaléka tartja prioritásnak, míg az oktatás és képzés kérdésére a fiatalok 27 százaléka helyezne nagyobb hangsúlyt. A megkérdezettek egyharmada (33 százalék) véli úgy, hogy az EU-nak a következő öt évben a környezetvédelemre és az éghajlatváltozásra kell összpontosítania, míg 31 százalékuk szerint a gazdasági helyzetet és a munkahelyteremtést kell prioritásként kezelni.

A válaszadók 42 százaléka a közösségi médián keresztül keres információt és válaszokat a politikai és társadalmi kérdésekre, második helyen a televízió áll (39 százalék). A televíziózás, mint rendszeres információforrás különösen a 25-30 évesek körében figyelhető meg, noha ez a korosztály is nagyobb valószínűséggel használ online hírplatformokat és rádiót (30 százalék, illetve 19 százalék), csakúgy, mint a 16-18 évesek (21 százalék és 13 százalék). Politikai és társadalmi kérdésekkel kapcsolatosan információkat a fiatalok legnagyobb arányban az Instagramról (47 százalék), a TikTokról (39 százalék), a Youtube-ról (37 százalék), a Facebookról (27 százalék), valamint az X közösségi médiaplatformról (21 százalék) szereznek.

A megkérdezett fiatalok nagy része tisztában van azzal, hogy ki vannak téve a hamis információk terjedésének. A megkérdezettek 76 százaléka vélte úgy, hogy a felmérést megelőző hét napban találkozott dezinformációval és álhírekkel a közösségi médiában. A válaszadók 70 százaléka biztos volt abban, hogy fel tudja ismerni a dezinformációt. A jelentésből kiderült, hogy a magyar 16 és 30 évesek közöttiek 43 százalékát aggasztják a lakhatási árak és a megélhetési költségek.

A környezetvédelem kérdésének és az éghajlatváltozás elleni harcnak a magyar fiatalok 21 százaléka szerint kellene az uniós politikák homlokterébe kerülniük. A gazdasági helyzet és a munkahelyteremtés a magyar fiatalok 36 százalékát foglalkoztatja, míg a szociális kérdéseket a megkérdezettek 34 százaléka, az oktatás és képzés területét 36 százalékuk tartja prioritásnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Politikai és társadalmi kérdésekkel kapcsolatosan a magyar 16 és 30 éves közöttiek 38 százaléka keres információkat a közösségimédia-platformokon. Ezek között a legnépszerűbb a Facebook (55 százalék), a Tiktok (49 százalék), a Youtube (41 százalék), az Instagram (32 százalék), valamint az X (10 százalék). Televízióból a magyar fiatalok 26 százaléka tájékozódik, online hírportálokon pedig 32 százalékuk keres információkat – derül ki az uniós parlament felméréséből.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?