A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.
Nem mindennapi „köntösbe" burkolózott történetet göngyölítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályán.
A pénzügyőrök egy bolgár furgont tereltek le a sztráda Arrabona pihenőhelyére rutinellenőrzésre. A sofőr egyedül utazott, és rendkívül közreműködően viselkedett – látszólag úgy tűnt, hogy minden rendben van. A raktér átvizsgálásakor azonban három fekete zsák került elő, ami tele volt plüss köntössel. A silány csomagolású köpenyek ismert világmárkák védjegyeit (Versace, Louis Vuitton) viselték.
A sofőr azt mondta, hogy a köntösök nem a sajátjai, egy ismerőse kérte meg, hogy vigye Angliába. A járőrök a silány anyagminőség és az igénytelen csomagolás miatt gyanakodni kezdtek, hogy a termékek hamisak. A termékeket a védjegyek jogosulti képviselői is megvizsgálták és megerősítették, hogy azok mindegyike jogsértő hamisítvány és ezzel közel kétmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.
A NAV iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indított eljárást. Leszögezik, hogy az ünnepek közeledtével egyre gyakrabban bukkanhatnak fel hamis termékek: a NAV célja, hogy megvédje a vásárlókat és a tisztességes vállalkozásokat a hamisítványoktól.
Ezek a termékek nemcsak silány minőségűek lehetnek, hanem olyan anyagokat is tartalmazhatnak, amelyek károsak az egészségre. A vásárlók biztonsága érdekében érdemes mindig megbízható forrásból származó terméket választani. Amikor gyanúsan olcsó termékkel találkozunk, az alacsony ár mögött sokszor nemcsak jogsértés, hanem valódi veszély is rejtőzhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







