A napi forgalom 25,1 milliárd forintot tett ki, miközben a vezető részvények teljesítménye vegyes képet mutatott.
A nemzetgazdasági miniszter álláspontja szerint a magyar bankrendszer hatékonyságának növeléséhez és a költségek mérsékléséhez kevesebb, ám nagyobb pénzintézetre van szükség. Nagy Márton legutóbbi nyilatkozataiban a piaci konszolidáció felgyorsítását sürgette, egy konferencián pedig konkrétan meg is nevezte azt a négy nagybankot, amelyeknek véleménye szerint hosszú távon a piacon kellene maradniuk.
A tárcavezető közösségi oldalán a méretgazdaságosság közgazdasági elvével támasztotta alá álláspontját. Érvelése szerint kevesebb nagybank működése esetén a rendszer fenntartása olcsóbbá válik, ami mérsékelheti a pénzügyi termékek árát, és ezáltal – némileg paradox módon – élénkebb versenyt generálhat.
A miniszter nemzetközi példaként Ausztriát és Svédországot említette, ahol kevesebb mint öt nagy piaci szereplő dominálja a szektort, az érdeklődők figyelmébe pedig egy korábbi, 2006-os jegybanki elemzést ajánlott. Bár a miniszter a banki szolgáltatások magas költségeit a szereplők számával magyarázta, a működési és árazási hatékonyságot jelentősen rontó állami terhekre nem tért ki.
Nagy Márton már korábban hangsúlyozta: véleménye szerint a bankok túl drágán működnek és túl sokan vannak, ezért a konszolidáció nem halogatható tovább. Mivel Magyarországon jelenleg hét nagybank üzemel, a miniszter szavai arra utalnak, hogy további pénzintézetek fúzióját tartaná kívánatosnak.
Ezt a gondolatmenetet folytatva a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hétfői konferenciáján a miniszter tovább szűkítette a kört. Név szerint is említett négy pénzintézetet – az OTP-t, az MBH-t, a K&H-t és az UniCreditet –, amelyeknek szerinte helye van a piacon. Bár a konkrét kiválasztás hátterét nem részletezte, a 2024-es mérlegfőösszegek alapján jelenleg éppen ezek a hitelintézetek számítanak a négy legnagyobb hazai szereplőnek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







