Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
A magyar borvidékeket bemutató, ismeretterjesztő szakmai kisfilmsorozatot indít az Agrármarketing Centrum (AMC). A könnyed stílusú filmek célja bemutatni és megszerettetni hazánk szőlőtermesztésének és borkészítésének változatos világát és a kiváló minőségű magyar borokat. A nemzetközi közönségnek szánt sorozat elsősorban exportfejlesztési céllal készült a nemzetközi borszakma és a bort szerető, értő közönségnek, de a szőlővel és a kulturált borfogyasztással csak most ismerkedők számára is sok izgalmas pillanatot ígér.
A videósorozat egyes részei kétheti rendszerességgel lesznek elérhetőek az AMC közösségi felületein. Egy-egy kisfilmben három, különböző volumenben termelő borászat mutatja be saját borvidékét és az ott zajló szakmai tevékenységet.
A kisfilmek megismertetik a magyar bor sokszínűségének világát, az új szőlőtermesztési és borkészítései trendeket, az egyes terroir-ok sajátosságait, de helyet kapnak bennük a különböző borvidéki összefogások és a borkészítési technológiák is. A szőlőtermesztési és borkészítési hagyományok mellett jelentős hangsúlyt kap az innováció is, hiszen ezáltal tudnak a borászatok nemzetközi szinten is elismert borokat palackozni.
Magyarországon a megtermelt mennyiség jellemzően elmarad a nagy bortermelő országokétól, így a legtöbb magyar borászatnak a magas minőségű borok készítése jelenti a kitörési lehetőséget a nemzetközi sikerhez.
A kisfilmek szakmaiságára, szerethető és érthető stílusára Szik Mátyás, a sorozat műsorvezetője és a hazai borszakma egyik legelismertebb szereplője a garancia, aki háromszor is elnyerte a Magyar Sommelier Bajnok címet. Minden rész bor-ételpárosítással zárul, amelyben olyan ételek kerülnek bemutatásra, melyek a világ számos pontján elkészíthetőek, ezáltal is hangsúlyozva, hogy a magyar borok kiváló harmóniát képezhetnek a nemzetközi konyha remekeivel.
Az első videó 2020. december 11-étől, péntektől lesz elérhető a világszinten is ismert és elismert Tokaji borvidék bemutatkozásával és élményeivel a Wines of Hungary – Personally Facebook és Instagram oldalán, valamint az Agrármarketing Centrum Youtube csatornáján.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kisfilmekkel egyidőben elindul az AMC nemzetközi borkommunikációs kampánya is a magyar bor fő exportpiacait célzó online médiakampánnyal. A kéthetes kiemelt időszakban hazánk borászati tevékenységéről, borairól szóló cikkek, interjúk, bannerek és videók jelennek meg a nemzetközi elérésű angol és német szaklapok internetes felületein.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







