Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várnak.
A munkavállalói nettó bérigények Magyarországon 2020 óta évről évre átlagosan 12 százalékot emelkedtek, regionális összehasonlításban Pest megye az első, az álláshirdetésre pályázók itt kérik el a legmagasabb fizetést, átlagosan havi nettó 364 ezer forintot - közölte a Profession.hu kedden
Hozzátették, az iskolai végzettséget tekintve a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók várják el a legmagasabb bért, havonta csaknem nettó 400 000 forintot. A szakiskolát vagy szakmunkásképzőt, valamint a középiskolást végezetteknek szinte azonos az elvárása (293 000, valamint 287 000 forint), a mindössze általános iskolát befejezettek 272 000 forintos nettó bérigénnyel zárják a sort.
Az állásportál saját adatai alapján készített friss jelentéséből az is kiderül, hogy a legfiatalabb munkavállalói csoporttól (18-21 évesek) kezdődően a tapasztalatszerzéssel párhuzamosan emelkedik a kívánt összeg. A legfiatalabbak havi 220 500 - 252 000 forint közötti bérre számítanak átlagosan, ez a 26-30 éveseknél valamivel 300 000 forint fölé kúszik, a 40-50 éveseknél pedig kerekítve, nettó havi 390 000 forint az elvárt. A teljes mintát nézve az átlagos nettó bérigény 343 000 forint.
A különböző szakmákban tevékenykedő aktív munkavállalók fizetési igényeit átlagolva megállapították, hogy a cégvezetés és menedzsment kategória vezeti a rangsort: az ezen a területen dolgozók több mint 560 000 forintot kérnének az új munkahelyükre való belépéskor. Ezután következik a mérnöki terület, ahol 460 000 forint az átlagos havi bérigény. Csökkenő sorrendben haladva tovább az IT programozás, fejlesztés, majd az építőipar és ingatlan következik.
Ugyanakkor jelezték, az emelkedő bérigényekkel párhuzamosan a cégek többsége is dolgozik a bérfejlesztéseiken a munkavállalóik megtartása érdekében, lekövetve az inflációt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az állásportál év elején készített felmérést a cégek bérfejlesztési stratégiájáról, amelybe egyebek mellett az építőipar, a mezőgazdaság, a pénzügy, az élelmiszeripar, valamint a kis- és nagykereskedelem területéről vontak be 549 vállalkozást.
Megállapították, hogy idén átlagosan 9,7 százalékos béremelés van kilátásban azon vállalatoknál, akik emelni tervezik a munkavállalóik fizetését. A válaszadók csaknem fele maximum 10 százalékos, 30 százaléka 10-15, míg 18 százaléka 15 százalék feletti emeléssel számol.
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







