A HelloVidék most szakember segítségével összegyűjtötte, mit érdemes még mindenképp elvégezni a kiskertben, mielőtt megérkeznek a tartós mínuszok.
Filléres fűszernövény, mégis keveset fogyasztjuk: mutatjuk, mi mindenre jó a sárkánynövény
Aki érez magában bátorságok, kedvet, annak érdemes megpróbálkozni fűszernövények termesztésével. Szerencsére a legtöbb növény nem igazán igényel nagy odafigyelést, így a kezdő kertészek is hamar sikert érhetnek el velük. Ilyen például a tárkony is, népies nevén sárkánynövény. Rengeteg magyar étel alapanyaga, nagyon sok jótékony hatással bír, ráadásul fillérekért megvásárolható. Cikkünkben most annak jártunk utána, hogy miért érdemes fogyasztani, mennyibe kerül a palántája, illetve a morzsolt, csomagolt változata.
A tárkony enyhén gyógynövényes íze kesernyés aromával és ánizsos jegyekkel keveredik. A francia és a német tárkony íze intenzívebb, édesebb és fűszeresebb, mint a kesernyés aromájú orosz vagy szibériai tárkonyé. A tárkony neve a „sárkány” és a „kígyó” szó görög megfelelőjéből származik – innen ered a tárkony másik megnevezése, a sárkánynövény is. A név valószínűleg abból ered, hogy régen úgy tartották, hogy a tárkony távol tartja a veszélyes teremtményeket.
A tárkony az őszirózsafélék családjába, az üröm nemzetségbe tartozó, évelő gyógy-, és fűszernövény. A fűszer- és zöldségnövényként világszerte termesztik. Vadon az északi félteke nagy területén előfordul: Kelet-Európától Közép- és Kelet-Ázsiáig, de még Észak-Indiában is, valamint Észak-Amerika nyugati részén, s dél felé még Mexikó területén is. Elképzelhető azonban, hogy az észak-amerikai populációk emberi termesztésből vadultak ki.
Magyarországra még Erdélyből került. Nagyon kedvelt, jellegzetesen fűszeres illatú, kissé kesernyésen csípős ízű fűszer. Illóolajának illata az ánizsra emlékeztet. Hazánkban népies nevén szokták esztragonnak, tárkonyürömnek is hívni.
Felhasználása
A tárkony leveleit fogyasztják. Friss, zöld állapotában, vagy sóban, illetve ecetes vízben eltéve és szárítva is felhasználható. A fűszernövény különösen népszerű a francia és a grúz konyhában, ahol (tejszínes) szószok, halas és húsos fogások, saláták, savanyúságok, tenger gyümölcsei, levesek, zöldségek és fűszervajak ízesítésére használják. A tárkony íze savas ételekkel, például ecettel, mustárral, borral és citromlével kombinálva érvényesül a legjobban. A friss és szárított tárkony fenséges ízt ad az ételeknek, különösen fekete borssal, petrezselyemmel, fokhagymával és kaporral kombinálva. A tárkony remekül bírja a hőt, és hosszú ideig tartó főzés hatására sem veszít sokat az ízéből.
- Saláták, ecetes savanyúságok eltevésénél,
- de levesek, főtt húsok, szárnyasok, birka, bárány, vadhúsok, valamint zöldbab-, zöldborsó-, és burgonyafőzelékek, ecetek ízesítésére is használják.
- Teája pedig vesetisztító, epehajtó, étvágyfokozó hatású.
Jótékony hatásokban is bővelkedik
Kutatások igazolták már, hogy a tárkonynak kiváló fájdalomcsillapító, érzéstelenítő és gyulladásgátló hatása van. Ráadásul amíg cukorfogyasztás hatására rosszabbodhat a fájdalom és a gyulladás, addig tárkonykivonattal együtt fogyasztva jelentősen csökkenthető a nemkívánatos hatás.
Tipp: egy evőkanál friss tárkonyt tegyünk egy csésze forró vízbe, hagyjuk állni tíz percet, majd szűrjük le - a forrázatot fogyasszuk napi három alkalommal.
A hagyományos gyógyászatban a tárkonyt fontos gyógynövénynek tartják, mely jótékonyan hat az étvágyra és serkenti az emésztést is. A tárkonyból készült gyógyteát (vagy a tárkonnyal ízesített fűszereket) előszeretettel javasolták azoknak, akik betegség után lábadoztak, vagy éppen lelki okok miatt veszítették el az étvágyukat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tipp: érdemes kipróbálni a tárkonyos ecetet is. Ehhez a frissen leszedett, megtisztított és megszárított leveleket tegyük egy deci almaecetbe, fedjük le, hagyjuk állni 8-10 órán keresztül, majd szűrjük le és tartsuk jól zárható edényben a hűtőben. Étkezések előtt nyeljünk le belőle egy-egy kiskanálnyit.
Filléres csodaszere lehet a kertünknek
Aki érez magában bátorságok, kedvet, annak érdemes megpróbálkozni fűszernövények termesztésével. Szerencsére a legtöbb növény nem igazán igényel nagy odafigyelést, így a kezdő kertészek is hamar sikert érhetnek el velük. A tárkonyt például középkötött talajban, őszi tőosztással szaporítják. Májusban meleg, napos helyre ültessük 30×40 cm-es távolságra. Egy dologra kell igazán figyelni, hogy vízigényes növény, ezért rendszeres öntözést igényel. Árát tekintve a tárkony vetőmag a Praktikerven 239 Ft/csomag, az Oázis Kertészetben a tárkony palánta pedig 995 Ft/db 12 cm-es cserépben.
Ha nem vacakolnánk a vetéssel, ültetéssel, de szívesen megkóstolnánk az ízét ételeinkben, akkor érdemes egy tasak őrölt fűszernövényt venni valamelyik áruházban. Árát tekintve a tasakos morzsolt tárkony 205-299 Ft/csomag áron kapható a Tescoban, 169-289 Ft/csomag áron az Auchanban, 169-239 Ft/csomag áron a Spárban.
Ha megnézzük az árakat, egy csomag morzsolt tárkony árából vehetünk akár magokat is, amiket elvethetünk. Ha pedig sikeres volt a veteményezésünk, akkor folyamatosan elérhető lesz konyhánkban a friss tárkony, amit aztán számtalan ételünkben felhasználhatunk. Egy próbát biztosan megérhet.
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








