Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Már ma kiadtak riasztást néhány megyénkre, csütörtökre viszont az egész ország területén sárga fokozatú figyelmeztetés lép érvénybe az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében kell számítani zivatarokra. Holnap bárhol előfordulhatnak záporok, zivatarok jégeső és heves széllökések kíséretében.
Szerdán kora délelőttig a Tiszántúlon még nagy területen lesznek erősen felhős tájak, ott néhol eső, zápor is előfordul. Később mindenütt csökken a felhőzet, és a sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen, és helyenként lehet zápor, a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben esetleg zivatar. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet délután 24 és 30, késő este 17, 22 fok között valószínű.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







