Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
Vigyázat, egyre több a csaló a piacon! Gyorsan penészesednek, tűzveszélyesek ezek a házak
A tégla drágulása és beszerzési nehézségei miatt több cég átváltott szerelt technológiás épületek kivitelezésére, ami önmagában nem lenne gond, súlyos problémák forrása lehet azonban, hogy kellő piaci és termékismeret híján félretájékoztatják az építkezőket. A szektornak már nemcsak a kóklerekkel, hanem a fals információkkal is meg kell küzdenie a Világgazdaság írása szerint.
Elterjedt, hogy 50 négyzetméternél kisebb vagy 100 légköbméternél nem nagyobb modulházakra nem kell építési engedély, miközben mérettől függetlenül minden tervezett építményt be kell jelenteni, kivéve, ha kerekeken gurul, mert akkor nem lakóház, hanem lakókocsi vagy mobil ház. Mobil ház pedig csak akkor lehet, ha rendszámmal és forgalmi vizsgával is rendelkezik
– mondta a Világgazdaságnak Kárpáti József, az ÉVOSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozat (Makész) hét végén újraválasztott elnöke.
Modulházakra is kell építési engedélyt kérni, illetve kötelező az egyszerű bejelentést megtenni akkor is, ha az adott épület alapterülete nem haladja meg az 50 négyzetmétert.
Építésiengedély-köteles a 300 négyzetméternél nagyobb épület vagy a nyaraló. A modulház építésének másik alapszabálya, hogy minden épületrésznek, vagyis minden modulnak rendelkeznie kell úgynevezett nemzeti műszaki értékeléssel (NMÉ). A mobil és modulházak építésére is pontosan olyan szabályok vonatkoznak, mint bármely építési termékre. Minden terméknek – legyen szó akár egy egyszerű válaszfalkeretről vagy egy összetett komplett berendezett ház moduljáról –, amelyet az építkezésre azzal a céllal szállítanak ki, hogy azt az építménybe beépítsék, szabványoknak vagy értékeléseknek kell megfelelnie.
A készházpiac bővülése is magával hozza a szerencsevadászok megjelenését. Kárpáti József szerint még csak becslések sincsenek arra vonatkozóan, hogy hányan élnek már olyan helyszíni szerelésű házakban, amelyek gyakorlatilag nincsenek lakóházzá minősítve.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tipikus eset, amikor az adott épületelem, amelynek nincs NMÉ-jelzése, és az európai minőségtanúsítási jelzést, a CE jelölést sem kapta meg, olyan anyagból és eljárással készült, amely emberi lakhatásra alkalmatlan. A hivatalos minősítést hét szempontnak való megfelelés alapján lehet elnyerni, például tűzbiztonság, statika, páratechnológia, élettartam.
A látszólagos árelőnnyel, konkrétan nem minősített anyagokkal dolgozó kóklerek által összeszerelt házak tűzveszélyesek, gyorsan penészesednek, és a statikai problémák is meg tudnak mutatkozni néhány év alatt, de akkor már késő.
A Makész 2023-ban is védjeggyel tanúsította azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenysége és technológiája minden követelménynek megfelel.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







