Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Átalakult a Munka Törvénykönyve: így változik a szabadság, a próbaidő és a felmondási idő
Módosult a Munka Törvénykönyve, jól járnak a kisgyermekes szülők, de a friss édesapák is több szabadságot kapnak a gyermekük után, mint korábban. A próbaidővel kapcsolatban is változott a törvény, ahogy a felmondással kapcsolatban is vannak új szabályok, melyekkel érdemes tisztában lenni. Dr. Sáfrány Írisz jogtanácsos, munkajogi szakjogász és Németh Botond jogi előadó, a D. A. S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. munkatársai segítettek eligazodni a legfontosabb kérdéskörökben, számol be a Pénzcentrum.
Módosult a Munka Törvénykönyve 2023. január elsejétől az Országgyűlés által még tavaly megszavazott az “Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról” című törvényjavaslat alapján. Fontos változás, hogy a kisgyermekes szülők rugalmasabb feltételek mellett dolgozhatnak már, bevezették a szülői szabadságot és az apasági szabadságot is meghosszabbítják az EU-s irányelvek mentén, írja a Pénzcentrum.
Ezen kívül az új szabályok szerint a szülőknek gyermekük 4 éves koráig a munkáltató köteles biztosítani a részmunkaidő lehetőségét, amennyiben ezt a munkavállalók igénylik. Emellett a gyermek nyolcéves koráig kérhetik majd a munkavégzési hely, valamint a munkarend módosítását, továbbá távmunkát is igényelhetnek a szülők, amit csak kellő indoklással utasíthat el a foglalkoztató. Jelentősen bővül a munkáltató munkaviszonnyal kapcsolatos írásbeli kötelessége januártól.
Ha a munkavállaló a próbaidő alatt megy táppénzre, akkor a munkaadó felmondhat neki?
Erre a rövid válasz az, hogy igen. El lehet menni táppénzre a próbaidő alatt is, viszont a próbaidő alatti felmondás azonnali hatályú, és ez esetben nem jelent akadályt, hogy valaki táppénzen van, de tudni kell, hogy ezzel egy időben a táppénzre való jogosultság is megszűnik.
De attól függetlenül, hogy valaki próbaidőn van, attól még az egyenlő bánásmód követelményét be kell tartani, például próbaidő alatt sem lehet azért felmondani valakinek mert várandós, az jogellenes. Indokolni nem kell, de ha a munkáltató ettől függetlenül megindokolja, akkor annak viszont már jogszerűnek és valósnak kell lennie, ha nem, akkor támadható
-fejtette ki Dr. Sáfrány Írisz
Mi az a szülői szabadság és meddig jár a munkavállalónak?
A szülői szabadság teljesen új intézmény, 2023.január elsejétől került bevezetésre, így viszonylag még csak kevesen tudnak róla. Egy gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gyermek születésétől számított három évig 44 napot kivehet a szülő szülői szabadság címén. De van különbség a hagyományos szabadság és a szülői szabadság között, előbbire ugyanis a teljes bérét megkapja a munkavállaló, utóbbi esetben viszont csak a távolléti díj 10 százaléka jár a munkavállalónak, és ebből még levonják a GYED-et vagy az egyéb ellátásokat – így szinte semmi sem marad. Apasági szabadság mostantól 10 nap jár az apáknak, melyet a gyermek születésétől számított 2 hónapig lehet kivenni a munkavállaló kérése szerint legfeljebb két részletben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Home office vagy távmunka?
A magyar jogban nem volt olyan, hogy home office, ezt a kifejezést nem ismerik a magyar jogszabályok, itt a távmunkára kell gondolni. Az erre vonatkozó szabály szerint pedig a munkavállaló máshol végzi a munkát, eltérő helyen, nem a munkáltató telephelyén. De erről meg kell állapodni a munkaszerződésben. Eltérő megállapodás hiányában pedig a munkáltatói utasítás csak a feladatokra vonatkozik, illetve ez esetben a munkavállaló legfeljebb csak egyharmadrészt jár be a telephelyre, ezen kívül pedig a munkáltató ellenőrzi a munkavállaló számítógépét, hogy mikor kapcsolja be, mikor lép be a rendszerbe – magyarázta a Pénzcentrumnak Németh Botond.
A felmondási idő
Definíció szerint a felmondási idő az az időszak, amikor vagy a munkavállaló, vagy a munkáltató rendes felmondással felmond a másik félnek. Ekkor megkezdődik egy meghatározott ideig tartó időszak, aminek általában az alapideje 30 nap, de ennél hosszabb időt is kiköthetnek a munkaszerződésben, de ez a ledolgozott évekkel is változhat. Fontos, hogy amennyiben a munkavállaló mond fel, ezt az időt le kell dolgozni, azonban ha a munkáltató, akkor a felmondási idő fele alól fel kell menteni a munkavállalót a munkavégzés alól. Azonban nem kell aggódni, a másik felét is kifizetik. Ennek az lenne a lényege, hogy ez alatt az idő alatt a munkavállaló tudjon másik munkát keresni.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







