Igazi békamenetelés zajlott a hétvégén is a Fehér úti‑tónál: a nemzeti park önkéntesei és a természetbarátok már harmadik éve állítják fel a vödörcsapdás béka-terelőrendszert,
Bár az elmúlt hetekben a világpiaci trendeknek megfelelően Magyarországon is elkezdtek csökkenni a gabonaárak, és a búza tonnája a korábbi, 140 ezer forint helyett már csak 80 ezer forint, a fogyasztók még nem érzékelik ezt a liszt és a kenyér árában. Ahogy az Agrárszektor arról beszámolt, a szakértők szerint mindezen tendenciák ellenére a közeljövőben még nem várható a sütőipari termékek árának csökkenése, ugyanis az egyéb költségelemek növekedése még mindig jelentősnek számít. Az ágazat szereplői ugyanakkor bíznak benne, hogy a jövőben már sem az energia, sem pedig az alapanyagok árát illetően nem lesz olyan új helyzet, ami komolyabb lépésre kényszerítené a sütőipart.
Ha van olyan kérdés, ami jóformán minden embert egyaránt érint, az az, hogy mennyibe kerül épp a kenyér kilója, kiegészítve még azzal, hogy van-e, lesz-e belőle elegendő, és hogy mi várható az árakat illetően. Nagyon sokan - egyre többen - emlegetik a régi, 3,60-as kenyeret, mások pedig már annak is örülnének, ha a kilós fehér kenyér ára a lélektaninak is nevezett ezerforintos határ alá csökkenne.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatközlése szerint ugyanis a kenyér 2022 márciusa óta 67%-kal lett drágább, a péksütemények pedig 48%-kal.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke az Agrárszektor érdeklődésére kifejtette, hogy a piacgazdasági előrejelzéseket figyelembe véve megállapítható, hogy olcsóbb lett a búza a piacon és vele párhuzamosan a liszt ára is csökkenésnek indult. A szakember ugyanakkor megerősítette, hogy a hazai malmok még a 2022 nyarán, magas áron megvásárolt lisztből őrölnek. A Magyar Pékszövetség elnöke beszélt arról is, hogy
tapasztalataik szerint az áremelkedés mind a lisztek, mind a kenyerek tekintetében megszűnt, illetve csökkenő tendenciát mutat, ám az egyéb költségek növekedése miatt nem valószínű a sütőipari termékek árcsökkenése.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mi a helyzet a magyar malmokban? Hogy látják a kialakult helyzetet a pékek? Az Agrárszektor cikkéből ez is kiderül. Ide kattintva már olvashatjuk is a teljes cikket.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







