Ritka elismerés a magyar kézművességnek: az Oscar-díjas Frankenstein-filmben magyar kézzel készült KARMA kesztyűk is láthatók
A hajánál fogva rángatta végig az osztálytermen 13 éves diákját egy tanár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található kesznyéteni általános iskolában - közölte a Tények. A kislány egyik osztálytársa az egészet felvette a mobiljával. A videón a kislány sikítozása is hallható, miközben a tanár a haját rángatja.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található kesznyéteni általános iskolában történt bántalmazásról egy másik diák készített felvételt. Úgy tudni, a tini azért veszett össze a tanárával, mert a nő el akarta venni tőle a telefonját, amit óra közben nyomkodott.
A Tények információi szerint a pedagógus rászólt, hogy vigye ki neki a mobilját, mert nem használhatja óra közben. Innen indulhatott a konfliktus, ami verekedéssé fajult, a diáklány szidalmazta is a tanárát. A környékbeliek szerint a gyerekek viselkedésével is gond van az intézményben. A tanárnőt felmentették, a kislány családja pedig feljelentést tett.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







