A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Június végéig lehet pályázni a balatonfüredi Salvatore Quasimodo-költőversenyre, amelyen a verspályázat mellett már harmadik alkalommal dalpályázatot is hirdettek a szervezők.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere a rendezvény csütörtöki balatonfüredi sajtótájékoztatóján a város kulturális életében meghatározó eseménynek nevezte a versenyt, amelyen a magyar irodalom kiemelkedő szereplőit láthatják vendégül. Széchenyi Ágnes irodalomtörténész hangsúlyozta: a verspályázat nyitott, bárki nevezhet két magyar nyelvű, nem publikált, más pályázaton nem szereplő költeménnyel.
A pályázatok beküldési határideje június 30.
A költőverseny mellett harmadik alkalommal hirdetnek dalpályázatot, a szerzemények szövegéül a költőverseny elmúlt harminc évében nagydíjban vagy különdíjban részesített költő bármely verse választható. A 4-6 perc közötti időtartamú, máshol korábban be nem mutatott pályaművek éneket és kamaraegyüttes, kamarazenekar játékát tartalmazhatják.
Cserép László, az alapítvány kuratóriumi titkára az idei évre tervezett programjaikról elmondta: beszélgetések és könyvbemutatók mellett nyáron Madách Imre születésének kétszázadik évfordulójáról is megemlékeznek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szeptemberben tartják a költőverseny díjátadóját amelyet több program, köztük komolyzenei hangverseny is kísér majd. Októberben Cseh Tamásra emlékeznek, novemberben pedig Csokonai Vitéz Mihály születésének évfordulója alkalmából is rendeznek programokat
- tette hozzá Cserép László.
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







