Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
Egy átlagos, háromfős magyar családnak közel 40 ezer forinttal több pénzt is kihúzhat a zsebéből az árstop vége augusztus és december között. És ez mindössze négy terméken, a csirkemellen, a disznócombon, a cukron és az étolajon realizálódna. Közel másfél év után, július 31 után kivezetik az élelmiszer-árstopot, írja a Pénzcentrum.
Az eddig árstop alatt álló termékek egy része várhatóan nagyot fog drágulni. Ezt persze a kereskedők csökkenthetik akciókkal. A várható árakról a boltok nem beszélnek, de más szakértők azért igen. Raskó György agrárközgazdász néhány hete úgy számolt, hogy bár a tojás és az UHT tej ára nemigen fog számottevően növekedni, addig
- a csirkemell és a sertéscomb 500-600 forinttal,
- az étolaj 30-40 százalékkal,
- a cukor pedig még ennél is jobban drágulhat.
A legfrissebben elérhető KSH adatok szerint messze baromfihúsból fogy a legtöbb, egy évben 25,2 kg, sertéshúsból 19,2 kg, míg étolajból (és olívaolajból) 13,3 liter, cukorból pedig 12,5 kg. Ez tehát az az élelmiszer-mennyiség amennyit egy átlagos magyar ember egy évben megeszik.
De lássuk akkor a mostani árakat: a KSH júniusi statisztikái alapján a sertéscomb kilója 1590, a csirkemellfiléé 1770, a cukoré 261 forint, miközben 1 liter napraforgó-étolaj 744 forintba kerül. Ezekre az árakra tudjuk rászámolni a Raskó György általi várakozásokat: így a két húsféle mai árához 550 forintot, az étolajéhoz 35 százalékos drágulást, míg a cukorhoz 55 százalékos emelkedést fogunk hozzácsapni. Ezek alapján így alakulhatnak az egyes termékek árai jövő hét keddtől:
- sertéscomb: 2140 Ft/kg
- csirkemell: 2320 Ft/kg
- étolaj: 1004 Ft/l
- cukor: 405 Ft/kg.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







