Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Négy autó ütközött össze az M3-as autópályán Nagyfüged közelében Budapest felé szerdán kora délután, torlódik a forgalom - közölte az Útinform a honlapján.
A járművek a Nagyfüged, Ludas csomópont után, a kiépített terelésben, a 96-os kilométernél ütköztek össze. A sztrádának ezen a szakaszán jelenleg irányonként egy sáv járható.
Budapest felé a torlódás meghaladja az 5 kilométert, míg Vásárosnamény irányába 1-2 kilométer hosszan araszolnak az autók - tették hozzá, jelezve, hogy kerülni a nagyfügedi és a káli csomópont között, a 3-as főúton lehet.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







