A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Német mozdonyok állhatnak szolgálatba a Balatonnál, amellyel lényegesen javulhat a vasúti közlekedés.
Német mozdonyok állhatnak szolgálatba a Balatonnál, ez a regionalbahn.hu szerint akár rövidebb menetidővel is járhat. A szakportál azt írja, a 218-as jelzésű dízelmozdonyok a MÁV számára azért is jelentenének előrelépést, mert a cég folyamatos mozdonyhiányban szenved, és ennek orvoslására a beszerzés vagy bérlés egyaránt szóba jöhet.
Úgy tudják, 5–15 darab mozdony érkezhet Magyarországra akár már nyárig. A jelenleg forgalomban lévő M41-es személyvonatok száma alaposan megfogyatkozott, aminek több oka is van, egyrészt az elmúlt évek üzemeltetési körülményei nem használtak a járműveknek. Másrészt nagy gondot jelentett a forráshiány, ami a szerelvények életben tartásának alapja. A német 218-as mozdonyokat 1971-1979 között gyártották, az alkatrészellátás a még létező, el nem bontott gépekből 5-10 évig biztosítva lenne.
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







