Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várnak.
Komoly érdeklődés övezte a hévízi közmeghallgatást, amelynek középpontjában a város ikonikus gyógytavának helyzete és jövője állt. Bár a Tófürdő központi, úgynevezett A épülete jelenleg zárva van, a szolgáltatások jelentős része továbbra is elérhető.
Ahogy a HelloVidék is beszámolt róla, még március közepén azonnal be kellett zárni a hévízi tófürdő ikonikus épületét, ugyanis komoly statikai problémák akadtak a létesítménnyel. Hogy mihamarabb újra lehessen ott is fürdeni, mostanra egy alternatív megoldást dolgoznak ki. A hosszú távú fejlesztések becsült költsége 15–30 milliárd forint között mozoghat, ezért rövid távon egy úgynevezett mobil sziget építését tervezik - derült ki a tegnapi közmeghallgatáson.
Hévíz polgármestere, Naszádos Péter a Zaol.hu cikke szerint az érdeklődöknek elmondta: a gyógytó és a mellette működő kórház több mint egy évtizede teljes egészében állami tulajdonban van, így Hévíznek nincs közvetlen jogi eszköze a működés befolyásolására. Ugyanakkor, mint fogalmazott, az önkormányzat mégsem tétlen: kezdeményező szerepet vállalva tárgyalásokat kezdtek minisztériumokkal és államtitkárságokkal a helyzet megoldása érdekében.
„Amikor szembesültünk a problémával, megkerestem Nagy Bálint államtitkár urat, és külön-külön elmentünk négy miniszterhez, illetve több államtitkárhoz. Ennek eredményeként elindult egy tervezési folyamat” – mondta Naszádos Péter a közmeghallgatáson.
Úszó sziget: átmeneti, de konkrét lépés
A hosszú távú fejlesztések becsült költsége 15–30 milliárd forint között mozog, ezért rövid távon egy úgynevezett mobil sziget telepítésével biztosítanák a tó közvetlen fürdőzési lehetőségének fenntartását. Ez az úszó platform körülbelül 1 milliárd forintos beruházással valósulhat meg, kormányzati támogatásból. „Ez nem a végső megoldás, de szükséges áthidaló lépés” – mondta a polgármester, hozzátéve: minden egyéb szolgáltatás működik, és szó sincs a gyógytó bezárásáról, ahogy az a városban elterjedt szóbeszédként kering.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A továbblépéshez szükséges források előteremtése érdekében Naszádos Péter civil összefogásra is számít. Június végén nyílt levél formájában kampányt indít a közösségi oldalán, arra buzdítva a lakosságot, civil szervezeteket és turisztikai szereplőket, hogy aláírásukkal támogassák a fürdő megújítását célzó kormányzati beruházást.
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







