-9 °C Budapest
Túrázó fiatal nő élvezi az őszi erdőt

Bakancsokat fel! Idén is megrendezik a Kéktúrázás Napját, te se maradj otthon a négy fal között

2025. szeptember 18. 17:45

Október 11-én, szombaton újra túrázókat vár a Kéktúrázás Napja. A Magyar Természetjáró Szövetség immáron hatodik alkalommal szervezi meg az országos rendezvényt, amelyre a részvétel továbbra is ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A Kéktúra több mint 2580 kilométer hosszú útvonalát három fő részből alkotják: az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra. Az útvonalakat 143, egy nap alatt teljesíthető szakaszra bontották, így mindenki megtalálhatja a saját erőnlétéhez és idejéhez illő túrát, a rövidebb, könnyebb szakaszoktól a hosszabb, komolyabb szintemelkedést igénylő távokig.

A 143 túracsoport túlnyomó részét tapasztalt, helyismerettel rendelkező szakaszfelelősök vezetik majd, akik a szervezésben és a terepen való tájékozódásban segítik a résztvevőket.

Újdonságként idén önjáró szakaszok is lesznek, ahol vezető nélkül lehet csatlakozni a rendezvényhez. Ezeknél a szakaszoknál javasolt találkozási pontokat és időpontokat határoztak meg, a résztvevők pedig az Üzenőfalon keresztül könnyen egymásra találhatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kéktúra app: elsőként a résztvevőknek

A 2024 végén beharangozott új, hivatalos KÉKTÚRA app fejlesztése most a finisbe ért. Az applikáció rengeteg hasznos funkciót kínál a könnyebb tájékozódáshoz és a túrák követéséhez. Az októberi rendezvény résztvevői elsőként próbálhatják ki az alkalmazást, miután a regisztráció során megadták a telefonjuk platformját (Android vagy iOS) és a Google Play, illetve Apple ID fiókjukhoz tartozó e-mail címet.

A Kéktúrázás Napja évről évre egyre népszerűbb: a rendezvény nemcsak a természetjárás népszerűsítését szolgálja, hanem lehetőséget ad az ország legszebb tájainak felfedezésére, és közösségi élményt nyújt a túrázóknak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 12. 07:03