Négy évvel a teljes kiszáradás után újra víz jelent meg a bicsérdi horgásztóban. A meder mélyebb részeit már összefüggő vízréteg borítja, bár a vízszint egyelőre...
Több napon át kényszerfogságban volt egy szlovák zászló alatt közlekedő teherszállító hajó Dunaföldvárnál, miután az alacsony vízállás miatt letért a hajózóútról és zátonyra futott. Egy kisebb árhullám azonban végül megoldotta a helyzetet: a hajó kiszabadult, bár a Duna azóta ismét apadó pályára állt.
Mint arról korábban beszámoltunk róla, a Bonavia nevű teherszállító hajó december 2-án akadt fenn Dunaföldvárnál, a kemping közelében, a település felőli oldalon. A hajó az alacsony vízállás miatt letért a kijelölt hajózóútról, és megfeneklett. A baleset személyi sérülést és anyagi kárt nem okozott, ugyanakkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárást indított az ügyben.
A megfeneklés idején a Duna vízállása közel mínusz 80 centiméteren volt, és az ezt követő napokban tovább apadt a folyó. December 10-én már mínusz 111 centimétert mutatott a mérce, ami jól érzékelteti, mennyire kritikus volt a helyzet a hajózás szempontjából - írta a Duol.hu.
A fordulatot egy kisebb árhullám hozta, amelynek során a Duna vízszintje mintegy 70 centiméterrel emelkedett. Ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Bonavia kiszabaduljon a zátonyról, és folytathassa útját. A mentés külön beavatkozás nélkül, a természetes vízszintemelkedés segítségével valósult meg.
Az öröm azonban nem tart sokáig: a folyó azóta ismét apad. December 17-én Dunaföldvárnál mínusz 109 centiméteren állt a vízmérce, és a vízügyi előrejelzések szerint a csökkenő tendencia a következő napokban is folytatódik. December 23-ra már mínusz 131 centiméteres vízállást valószínűsítenek, bár ez az érték még becslésnek számít.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem példa nélküli az eset
Dunaföldvár térségében nem ez az első eset, hogy alacsony vízállás miatt hajó fut zátonyra. A Duna ezen szakaszán a sekélyebb mederrészek különösen kockázatossá válnak tartós apadás idején.
Összehasonlításképpen: a valaha mért legalacsonyabb vízállás itt mínusz 199 centiméter volt, ami jól mutatja, milyen szélsőséges helyzetek is előfordulhatnak a folyón.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







