3 milliárd eurónyi devizahitelt veszünk fel idén - "érzéki csalódás"

Pénzcentrum
2005. október 10. 15:53

Körülbelül 3 milliárd eurót tesz ki az az összeg, amit idén a lakosság és a vállalatok együttesen devizahitelként felvettek, illetve felvesznek. Ez érdemi és folyamatos forinterősítő hatású (mivel a devizahitelt forintra konvertálják és abban van a törlesztés), nem lehet azonban megbecsülni, hogy enélkül mennyi lenne a forint euróval szembeni árfolyama - mondta el Járai Zsigmond a mai jegybanki sajtótájékoztatón.


Az MNB elnöke jelezte, hogy ezen összegen felül vett fel az állam szintén mintegy 3 milliárd eurónyi összeget devizakötvény-kibocsátás formájában (bruttó 3.5 milliárd euró), de felhívta a figyelmet, hogy ez a tétel jelenik nem meg közvetlenül a devizapiacon, hiszen az MNB váltja át (ettől még forintkeresletet generál).

Járai az állam devizakötvény-kibocsátásával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy összességében "érzéki csalódás" az alacsonyabb devizakamat-teher: hiszen maga az állam valóban alacsonyabb kamatokat fizet, de a felvett devizát forintra konvertálva azért, hogy a jelentős forintösszeg ne járjon inflációs feszültségekkel, a jegybanknak vissza kell azt "szívnia" (különböző sterilizációs eszközöket kell igénybe vennie, amelyek komoly költségekkel járnak). Ezek közül elsősorban a kéthetes jegybanki betét jön számításba. Ennek kamatterhe viszont megegyezik az irányadó magyar kamatszinttel. Az erre az eszközre kifizetett kamatteher sterilizációs költséget tesz ki, ami az MNB költségvetésében jelenik meg. Az állam tehát az MNB-re terheli a devizafinanszírozás bizonyos többletköltségeit. Járai emlékeztetett, hogy a tavalyi 70 milliárd forintos veszteség, amely a jegybanknál keletkezett, döntő mértékben a sterilizációs költségekre vezethető vissza.

A jegybank elnöke szerint nem csupán a fentiek miatt lenne helyesebb az állam forintban való eladósodása. A devizában való eladósodással ugyanis az állam - hasonlóan háztartásokhoz - árfolyamkockázatot fut. Járai szerint a jövő évi megnövekvő finanszírozási igényt (eddig gondoltnál lényegesen magasabb pénzforgalmi szemléletű hiány) jobb lenne a forintban való eladósodás felé tolni, de ebbe az MNB-nek csak igen korlátozott beleszólása van.

Járai elmondta, hogy akárki is veszi majd fel az ÁAK eredetileg 3 milliárd eurósra tervezett devizaforrását (mely várhatóan lényegesen kisebb lesz ennál, de egyelőre bizonytalan a sorsa), akkor is azt tartják célszerűnek, hogy az a konvertáláskor ne jelenjen meg közvetlenül a piacon.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?