-5 °C Budapest

Eladósodó hazai cégek

Pénzcentrum
2006. január 2. 11:04

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közlése szerint az elmúlt években a kis- és középvállalkozások korábbi óvatos banki finanszírozásában dinamikus változás volt megfigyelhető, amelynek következtében 1999 és 2004 között a szektor részesedése a teljes vállalkozói hitelállományból 19,3 százalékról 48,2 százalékra nőtt.

 
 
A vállalkozások forráshoz jutását szolgáló jelentő hitelprogramok a mikrohitelprogram, Széchenyi kártya, a Sikeres Magyarországért vállalkozásfejlesztési hitelprogram, a midihitel és az Európa-hitel. A kkv-k tőkeellátottságának javítását tőkebefektető társaságok szolgálják.
A mikrohitel program a tavalyi évben többször is módosult: háromról öt évre nőt a futamidő, a vállalkozások a korábbi hárommillió helyett ötmillió forintot vehettek fel, mód nyílt az előfinanszírozásra és a forgóeszközök beszerzési lehetősége is bővült. A módosítások után nagymértékben megnőtt a kereslet a hitel után. 2005 elejétől az év végéig 945 vállalkozó kapott mikrohitelt mintegy három és fél milliárd forint összegben.
(forrás: Magyar Hírlap)
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?