A lakástámogatások szigorításáról szóló törvényjavaslatot már megszövegezték, és az egyike lenne a kormányfő által beharangozott és a parlament elé terjesztendő több mint egytucatnyi jogszabály-módosításnak. A javaslat a lakáshitel-törlesztés után igénybe vehető szja-kedvezmény eltörlését és a forrásoldali jelzáloglevél kamattámogatás megszüntetését tartalmazza.
A lakástámogatások szigorításáról szóló törvényjavaslatot már megszövegezték, és az egyike lenne a kormányfő által beharangozott és a parlament elé terjesztendő több mint egytucatnyi jogszabály-módosításnak. A javaslat a lakáshitel-törlesztés után igénybe vehető szja-kedvezmény eltörlését és a forrásoldali jelzáloglevél kamattámogatás megszüntetését tartalmazza - írja a Világgazdaság.
A lépés vélhetően azt eredményezné, hogy a forintalapú lakáshitelek kamatai néhány százalékponttal, a törlesztőrészletek pedig jelentősen, akár 50 százalékkal is emelkednének, ez még inkább a devizakölcsönök felvételére ösztönözné a lakosságot. Az eddig felvett hiteleket a szigorítás várhatóan nem érintené, hiszen annak alkotmányossági akadálya lehet.
A költségvetés érezhető tehertől szabadulna meg, hiszen a büdzséből lakástámogatásra ilyen jogcímen kifizetett összeg az idén 150-180 milliárd forintra rúghat. Mivel az intézkedés az amúgy is tért vesztett forintalapú lakáshitelek vonzerejét gyakorlatilag nullára redukálná, nem lenne új belépő a rendszerbe, az eddig felvett kölcsönök utáni támogatás pedig idővel "kifutna". Így a szigorítás tízmilliárdos nagyságrendű megtakarítással járhat az államkasszának.
Egy másik oldalon is tehermentesítené a támogatásmegvonás a költségvetést. Az állami kamattámogatással felvett hitelek törlesztőrészletei után személyi jövedelemadó-kedvezmény jár: bizonyos feltétel mellett új lakás esetén az éves törlesztés 40 százalékát, használtnál 30 százalékát kitevő, de legfeljebb 120 ezer forint összegű lehet a kedvezmény öt adóéven keresztül. A kamattámogatás kiiktatása maga után vonná az szja-kedvezmény megszűnését is, ez is néhány milliárd forintot hozhat a büdzsé konyhájára.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







