-3 °C Budapest

Drágábban bankolhatunk

Pénzcentrum
2006. május 8. 11:30

Az Európai Bizottság javaslata szerint a pénzügyi cégek is felszámíthatnának forgalmi adót szolgáltatásaik után, talán már 2008-tól - írja a Népszabadság.

Kovács László uniós vám- és adóügyi biztos elmondta: a jelenlegi uniós szabályozás szerint a pénzügyi cégek nem számíthatnak fel szolgáltatásaik után forgalmi adót, még akkor sem, ha maguknak meg kell azt fizetniük. A bankok, a biztosítók, az alapkezelők nem is igényelhetik vissza az áfát. Ez pénzügyi zűrzavarhoz vezet.

Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban megkezdte az egyeztetést a tagországokkal. Kovács László azt várja, hogy az egyeztetés eredményeként a tagállamok rábólintanak az új szabályozás bevezetésére. Ehhez azonban a tagországok egyhangú szavazata szükséges.
A javaslat elfogadása 2008-ra várható, és az új szabályozás ezt követően léphet életbe - mondta Kovács.

Szakértők szerint, az érintett cégek számára egyértelműen kedvező lenne a pénzügyi szolgáltatások tárgyi adómentességének a megváltoztatása A pénzügyi társaságok a jelenlegi uniós szabályozás szerint pénzügyi szolgáltatásaik után (mivel azok tárgyi adómentesek) nem számítanak fel általános forgalmi adót (áfa), és ebből eredően áfalevonási joguk sincs.

Az általuk igénybe vett, a pénzügyi tranzakciókhoz szorosan kapcsolódó termékek, szolgáltatások (ilyen például a nyomtatványok anyagköltsége, a rezsiköltség, az értékbecslői szolgáltatás vagy az ügyvédi díj) áfaterhét a bankok könyveiben - a klasszikus vállalatoktól eltérően - nem levonható áfaként, hanem költségként számolják el. E költségteher különösen a kiterjedt nemzetközi hálózatú nagyobb pénzügyi intézmények országhatárokon átnyúló szolgáltatásait sújtja.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az európai áfajogszabály átdolgozásával mind a bizottság, mind a tagállamok egyetértenek, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az áfaszabály megváltoztatásának potenciális hatása van a tagállami bevételekre - hívta fel a figyelmet a közgazdász.

Európai bankszakemberek szerint úgy tűnik, hogy a bizottság szemszögéből jelenleg leginkább egy olyan megoldás látszik támogathatónak, amelynél az üzleti partnerek (például a bank és a cég közti) szolgáltatások áfakötelessé válnának, de a lakosságnak nyújtott szolgáltatások után továbbra sem kellene áfát felszámolni.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 14. 12:26
A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) alkalmából több moziban is bemutatják Földes A...
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?