Sokan szeretnék kiemelkedő hozam mellett elhelyezni megtakarításaikat a bankoknál, a megfelelő ajánlat kiválasztása azonban korántsem egyszerű. A reklámok persze mindig szépek: "akár x%" kamatot is kaphatunk...a kulcsszó természetesen az akár! Korábbi összeállításunkban a hibrid (befektetési alappal kombinált betét) konstrukciók területén igyekeztünk segítséget nyújtani, most pedig bemutatjuk, hogy az egyszerű betétlekötési ajánlatokon is van mit szemügyre venni, mielőtt odaadjuk a pénzünket.
Magas kamat buktatókkal - Amire nem árt figyelni!
Ne a kamatot nézd!
Alapigazság, hogy ügyfélként akkor járunk el a legkörültekintőbben, ha figyelmünket a jogszabályok által konkrétan körülhatárolt mutatókra irányítjuk. A betéti termékek piacán ez az EBKM, azaz az Egységesített Betéti Kamatláb Mutató.
A jogszabályi keret megteremti a termékek közötti összehasonlíthatóságot, nem árt persze tudni, mit is jelent az indikátor.
Az éves betéti kamatláb és az EBKM tulajdonképpen annyiban tér el egymástól, hogy a kamatot 360 napra vetítve állapítják meg, míg az EBKM a tényleges évre, azaz 365 napra szól. A kamatláb emellett egy évnél rövidebb időtávon nem veszi figyelembe a kamat összegének visszaforgatását. Mivel az EBKM számol a tőkésítéssel és 365 napra vonatkozik, így magasabb értéket ad, mint a kamatláb.
Az EBKM számítási módja a következő:
· Egy éven belüli lejárat esetén:

· Egy éven túli lejárat esetén:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahol n: a kamatfizetések száma, r: az EBKM 100-ad része, ti: a betételhelyezés napjától az i-edik kamatfizetésig hátralévő napok száma, (k+bv)*i: az i-edik kifizetéskor kifizetett kamat és betétösszeg visszafizetés összege.
Első látásra a fentiek tükrében értelmetlennek tűnhet, miért is kell annyira odafigyelni az EBKM-re, amikor az amúgyis magasabb a meghirdetett kamatlábnál. Lássunk egy példát, mely magáért beszél!
"Akár 10%-os kamat"
Vegyünk példaként egy olyan 12 hónapos futamidejű konstrukciót, melyet a bank az "akár 10%-os kamat" hangzatos szlogennel hirdet.
Amint utánanézünk a feltételeknek részleteiben, láthatjuk hogy az első 60 napra csak 2%-os a kamat, a 10% pedig csak a futamidő utolsó 60 napjára jár. (2 havonta fokozatosan emelkedik a ráta.)
Mivel az EBKM azt méri, hogy 365 nap alatt mekkora hozamot értünk el a befektetett pénzünkön, ez a mutató nem csap be: 5.83%-os értéket mutat...
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








