Egy haláleset után, mikor az örökösök megpróbálnak hozzájutni az elhunyt bankban lévő pénzéhez, gyakran falakba ütköznek (bár legtöbbször a hagyatéki eljárás gördít akadályt a gyászolók útjába). Most néhány banki szakember segítségével áttekintjük, hogy milyen iratokra van szükségünk és mi a teendőnk, ha meg akarjuk kapni örökségünket.
Az OTP Bank Kommunikációs Osztálya közölte, hogy a bank az ügyfél elhalálozása esetén a bankszámláról - ha ahhoz elhalálozási rendelkezés nem kapcsolódik - kifizetést halotti anyakönyvi kivonat, valamint jogerős hagyatékátadó végzés, vagy öröklési bizonyítvány alapján teljesít, az abban foglaltaknak megfelelően.
Amennyiben nincs halálesetre szóló rendelkezés a számlatulajdonos haláláról való hivatalos tudomásszerzést követően a számlával csak a hagyatékátadó végzésben megállapított örökös, rendelkezhet. Ennek bemutatásáig a számláról kifizetést teljesíteni nem lehet.
Megkeresésünkre a Volksbank munkatársai a Volksbank gyakorlatát vázolta fel, hogyha a számlatulajdonos természetes személy, írásos nyilatkozatban megjelölheti, hogy elhalálozása esetén mely személy (vagy személyek) jogosult(ak) a számláján lévő pénz felvételére. Azonban azt fontos szem előtt tartani, hogy az elhalálozás esetére szóló rendelkezést számlánként külön kell megadni. Közös tulajdonú számla esetén a számlatulajdonosok csak egymást jelölhetik meg egyedüli kedvezményezettként. A kedvezményezett megjelölésére vonatkozó rendelkezés csak abban az esetben érvényes, ha a bankszámla egyenlege a halál időpontjában pozitív és az egyenleg ezen időponttól a kedvezményezett rendelkezéséig teljesített, megbízások végrehajtása következtében sem válik negatívvá.
A számlatulajdonos elhunyta esetén, a bankok a számlán lévő egyenleget - amennyiben van halálesetre szóló rendelkezés a kedvezményezett részére - a számlatulajdonos eredeti halotti anyakönyvi kivonatának bemutatása után, kifizetik. A kedvezményezett rendelkezése csak a számla megszüntetésére és egyenlegének kifizetésére vagy átutalására vonatkozhat.
A kedvezményezettel rendelkező betét nem tartozik a betétes hagyatékához, a megjelölt kedvezményezett(ek) a hagyatéki eljárás lefolytatása nélkül rendelkezhet(nek) a betétről. Ha forint vagy deviza betétszámláról szeretne a kedvezményezett pénzt felvenni, akkor ezt csak úgy teheti meg, hogy először a Bank a betétszámláról átvezeti a pénzét a (forint) folyószámlájára (az átvezetés díjmentes), majd innen a pénzt felveheti.
Örökösök esetében a hagyatéki betét kifizetése a számlavezető bankfiókban, vagy a számlavezető bankfiókkal történő egyeztetés alapján bármelyik bankfiókban megtörténhet az örökös azonosítását követően. A bankfiókban megjelenő örökös az örökrészét felveheti, átutaltathatja vagy saját néven nyitott számlára, helyezheti.
A hagyatéki számlához kapcsolódó lekötött betétek a hagyaték feletti rendelkezésig az örökhagyó, ezt követően az örökös által meghatározott feltételek szerint kerülnek lekötésre és kamatoznak. Több örökös esetén a hagyatéki betét és kamatai az örökösök között - örökrészük arányában - megosztásra kerülnek.
A Volksbank munkatársa a fizetendő díjakról elmondta, hogy a hagyaték számláról történő kifizetésének, átutalásának díja megegyezik a hagyományos lakossági számlák azonos típusú számlaműveleteinek díjaival, tehát további díjtételt nem számít fel a bank.
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. március 19. 16:50
Media1
2025. december 2. 13:23
Bankmonitor | 2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog | 2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1 | 2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal | 2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Hitel legolvasottabb
1
3
4
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 19. 20:58

Pénzcentrum | 2026. március 19. 17:55

Agrárszektor | 2026. március 19. 19:29




