A K&H Bank idén immár másodszorra támogatta a Sziget fesztivált, ahol pénzügyi szolgáltatásai mellett két játékos helyszínnel is jelen volt. A K&H okos döntések szigetének játékait a nyolc nap során több mint 5 000-en próbálták ki, köztük olyan ismert személyiségek is, mint Leo és Istenes László. A K&H sportjátékok helyszín szintén nagyon sikeres volt a szigetlakók körében, ezt mutatja a napi 2 000 főt is meghaladó látogatói létszám. A K&H fiók átlagosan napi 700 ügyfelet szolgált ki, az ATM-eknél összesen több százmillió forint forgalom volt.
A K&H, a Sziget Bankjaként idén már második alkalommal támogatta a rendezvényt, ahol pénzügyi szolgáltatásai mellett két játékos helyszínnel is megjelent. A Bank 10 bankjegykiadó automatával és egy teljeskörű banki szolgáltatást nyújtó bankfiókkal is kitelepült a Hajógyári Sziget területére. A kihelyezett bankfiók legnépszerűbb szolgáltatása az idei évben is a pénzváltás volt, hisz a rendezvény látogatóinak nagy százaléka külföldi állampolgár volt.
A fiókban naponta átlagosan több mint 700 ügyfelet szolgáltak ki. A 10 mesés díszbe öltözött bankjegykiadó automata a 8 nap alatt több százmillió forint forgalmat bonyolított. S bár tavalyhoz képest a K&H 8-ról 10-re emelte a Szigeten az automaták számát, még így is alakultak ki előttük sorok.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







