1 °C Budapest

Egyre fontosabb a nyugdíjpénztár!

Pénzcentrum
2006. november 9. 09:00

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a PSZÁF pénztár konferenciáján hangsúlyozta, hogy a jövőben egyre fontosabb szerephez juthat a pénztári szektor a bankok stratégiájának alakításában.

Az elmúlt 5 év során 400 milliárd Ft-ról 2,000 milliárdra emelkedett a pénztáraknál elhelyezett vagyon, mely így felülmúlta a biztosítási díjbevételeket is. A növekedés a prognózisok szerint nem áll meg: 2010-re a pénztári vagyon 5,200 milliárd forintra duzzadhat, így az összes megtakarítás 22%-át teheti ki, szemben a tavalyi 14%-kal.

A pénztárak mögött álló bankok egyrészt biztonságot jelentenek az ügyfeleknek, másrészt a kiépített bankfiók-hálózat hozzájárulhat a könnyebb kapcsolattartáshoz.

Csányi kiemelte, hogy az állomány kedvező tulajdonságai között a kiszámítható növekedést is meg kell említeni. A jövő évtől bevezetésre kerülő választható portfoliós rendszer közelebb hozhatja az ügyfelekhez a szolgáltatást. (Ennek keretében 3 különböző kockázatú portfolió termékből lehetne választani, vigyázni kell viszont arra, hogy a kockázatos portfoliók egy-egy rossz év után ne növeljék jelentősen az ügyfélpanaszok számát.)

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 11:34