10 °C Budapest

Banki feketedoboz - nincs titok többé!

Pénzcentrum
2007. március 8. 06:50

Sokan voltak már úgy, hogy egy kecsegtető banki ajánlattól elcsábulva betértek a legközelebbi bankfiókba és rögtön fel akarták venni a hitelt. Azonban, ahelyett, hogy kezükbe nyomták volna a kért összeget egy véka papírral kellett megküzdeniük. Aztán a kitöltött dokumentumokat elnyelte a banki fekete lyuk. Hogy mi történt velük, senki nem tudja. Ennek járunk most utána. Azaz, hogyan döntik el a pénzintézetek, hogy kit engednek közel a "húsos fazékhoz"?

A hitelminősítés tágan értelmezve már az első ügyféltalálkozáskor elkezdődik, sok esetben már ekkor eldől, hogy milyen szolgáltatásra, termékre, stb. van szüksége az ügyfélnek - mondta Lois Ákos, a Volksbank kockázatkezelési osztályvezetője. Az igény pontos felmérése, az igényelt termék nagyban meghatározza a folyamatot is, ugyanis nem mindegy, hogy egy bejáratott terméket kér-e az ügyfél, vagy valamilyen egyedi szolgáltatásra van szüksége. Egy terméknél pontosan meg vannak határozva a teljesítendő feltételek, a dokumentumlista, a hitelkérelmi formanyomtatvány, stb., míg egy egyedi ügyletnél az adott ügylet sajátosságaihoz kell igazítani a szükséges információkat. Az első esetben meghatározott, szabályozott, előre tervezhető a folyamat (dokumentumlista, gyors döntés, gyors folyósítás), míg a második esetben több kérdés is felmerülhet a döntési folyamat során. Az igényelt hitelösszeg is befolyásolja a hitelfolyamatot, nem mindegy, hogy fiókvezetői szinten, vagy Igazgatósági szinten születik meg s döntés.

Az OTP Bank a hitelengedélyezés folyamata során több szempont alapján minősíti az ügyfeleit. Ahhoz azonban, hogy a bank befogadja az ügyfelek hiteligényléseit, az ügyfeleknek rendelkezniük kell az igényléshez szükséges iratokkal, dokumentumokkal. Ezek fajtája hiteltípusonként változó.

A hitelminősítés lépései a következők:

1. A minimális feltételek ellenőrzése:

· A hiteligényléséhez szükséges minimális életkor elérése, illetve ha van maximális életkor meghatározás, akkor annak való megfelelés
· A hiteligényléshez szükséges minimális munkaviszony megléte
· Egyéb feltételek biztosítása (például folyószámlamúlt, devizabelföldi státus, stb.)

2. A törlesztési készségek vizsgálata (scoring):

A bank a kölcsönkérelem bírálata során a kölcsönigénylő jellemzőinek értékelését a bekért és rendelkezésre álló demográfiai, pénzügyi adatok alapján, számítógépes adatfeldolgozás keretében végzi el. Ez az értékelés elsősorban az ügyfél fizetési hajlandóságára vonatkozik, vagyis arra, hogy várhatóan eleget teszünk-e majd fizetési kötelezettségeinknek.

3. Jövedelmek ellenőrzése:

A bank vizsgálja az ügyfél jövedelmének nagyságát és rendszerességét mind a Bankhoz érkező jövedelem-átutalással rendelkező, mind az ezzel nem rendelkező ügyfelek esetében. Mind a banknak, mind az ügyfélnek egyszerűbb a helyzete, ha a jövedelme a banknál vezetett lakossági folyószámlájára érkezik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

4.Ttörlesztési képességek vizsgálata:

A bank a törlesztőképesség vizsgálata során határozza meg, hogy az ügyfél várhatóan mekkora nagyságú havi törlesztőrészletek megfizetésére lesz képes az elkövetkezendő időszakban.

Ezért a vizsgálat során figyelembe veszi többek között például
· az ügyfél háztartásának szerkezetét (keresők és eltartottak arányát),
· a család megélhetési költségeit,
· eladósodottságának mértékét (a havonta fizetendő törlesztőrészletek összegét), illetve
· az ügyfél egyéb rendszeres havi kiadásait és bevételeit.

A vizsgálat eredménye határozza meg az ügyfél részére adható maximális kölcsönösszeg vagy hitelkeret nagyságát, valamint a hitel futamidejét.

5. Az adós korábbi hiteltörlesztési magatartásának vizsgálata:

A bank a hitelbírálat lépései során természetesen vizsgálja, hogy az ügyfél korábban eleget tett-e a pénzintézet felé történő törlesztési, fizetési kötelességeinek. Ezért a bank lekérdezi, hogy
· az adós szerepel-e és milyen státusszal a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR (korábban BAR)), illetve, hogy az adósnak volt-e vagy van-e rendezetlen hátralékos tartozása az adott pénzintézetnél felvett hiteleivel kapcsolatban.

Az összpontszám alapján a program, különböző kategóriába sorolja az ügyfeleket. Ezek a kategóriák határozzák meg nagyban, hogy milyen összegű hitelt kaphatunk, mekkora futamidőre. A "régi szép időkben" a banki ügyintézők még maguk írogatták be, hogy az ügyfél mire hány pontot kap. Mára azonban megváltozott a helyzet, ugyanis méregdrága programok segítségével értékelnek minket, ügyfeleket. Egy zárt rendszeren keresztül futtatják adatainak és csak néhány kiválasztott tudja, hogy melyik tulajdonságuk mennyit ér a banknak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 17. 10:17
A független médiaipari lapnak, a Media1-nek nem, egy NER-közeli bulvárlapnak, a Blikknek viszont rea...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?