1 °C Budapest

Egyre több az ingyenhitel, óriási jutalékokat fizetnek! Miért?

Pénzcentrum
2007. június 20. 11:00

A Cetelem Bank tegnap közzétett éves jelentésében csökkenő nyereségről számol be, mely több tényező együttes hatásának tudható be.

A nyereségcsökkenés elsődleges oka, hogy az áruhitelezésben tomboló verseny miatt a kereskedőknek fizetett jutalék már 10% fölé emelkedett, így 3-4-szerese a Nyugat-Európában megszokott értéknek - írja a Magyar Hírlap.

Szintén a rivalizálás mértékének köszönhető a kamat- és költségmentes áruhitelek értékének megugrása: a Cetelemnél a 2006-os esztendőben minden harmadik értékesített konstrukció ebbe a ráfizetéses kategóriába tartozott. A Cetelemnek ez a domináns pozíció megtartása mellett azért éri meg, mert az így akvirált ügyfél hitelkártya-szerződést is köt, ezen pedig már szépen kereshet a bank.

A Cetelem jelenleg több mint 3000 értékesítési ponton kínálja hiteleit, az értékesítés túlnyomó része azonban nem saját fiókban, hanem a kereskedelmi egységekben történik.

A bank az idén belép a devizaalapú személyi kölcsönök piacára is, de továbbra is a forint alapú hitelezést tekinti elsődlegesnek. A devizakölcsönöknél az árfolyamkockázatot fix törlesztő részlettel és a futamidő változtatásával szeretnék kezelni. A banknál jelenleg a szerződések 10%-át az interneten kötik.

PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?