1 °C Budapest

Megmenekültek a bankok - Nem lesz újabb sarc

Pénzcentrum
2007. október 18. 08:20

Az előzetes szándékok ellenére mégsem adóztatják meg a bankok céltartalék-képzését - írja az index. Az eredeti javaslat szerint a pénzügyi szolgáltatásból, illetve befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelésre elszámolt értékvesztés összege és a vélhetően nem megtérülő hitelekre, befektetésekre képzett céltartalék növelte volna a bankok és a befektetési vállalkozások társasági adóalapját. Vagyis a megképzett céltartalék után 16 százalékos társasági adót (illetve 4%-os szolidaritási adót) kellett volna leróniuk.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kiderült, a kabinet elállt ettől a szándékától, sőt, a koalíciós képviselők (legalábbis a bizottságiak) sem akarják kivívni a bankok haragját. A várakozások szerint a parlament a november közepi zárószavazáson is változatlanul hagyja a mai szabályokat, és így a bankok megmenekülnek attól, hogy a céltartalékuk után - szakértői becslések szerint - befizessenek a büdzsébe 20-30 milliárd forintot.

A hír mindenképpen pozitív a bankok számára, pedig már talán kezdtek hozzászokni, hogy az aktuális kormány fejőstehénnek használja őket.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 16. 14:40