-2 °C Budapest

Egyhetes pihenés, kétéves törlesztés

Pénzcentrum
2008. március 11. 09:15

Az OTP Bank és a hévízi NaturMed Hotel Carbona közösen dolgozott ki egy olyan hitelkonstrukciót, amelytől a belföldi forgalom élénkülését és a vendégéjszakák számának emelkedését és a tartózkodási idő megnyúlását várják. A kölcsön igénybevételével önerő nélkül is el lehet tölteni egy- vagy több hetes üdülést is - mondta Lukács Ferenc, a szálloda vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

A hiteltermék az bank egészségpénztári szolgáltatásához kapcsolható, aki rendelkezik tagsággal, az kedvezőbb kamattal veheti igénybe a kölcsönt és még adókedvezményben is részesülhet. Az új lehetőséget az Utazás 2008 kiállításon mutatták be először és rögtön népszerű volt az érdeklődők körében. A hitel futamideje választható, egy, másfél, vagy két év alatt kell visszafizetni az összeget. A pénztártagoknak 20 %, a többieknek 22 %-os a hiteldíj mutatójuk. A bevezetett sztenderdek a piaci igényeknek megfelelően, az ésszerűség határán belül változtathatók a későbbiekben.

A szállodában egy egyhetes üdülés nagyságrendileg 125 ezer forintba kerül, ezt az összeget megelőlegezi a bank és a vendég - egy éves futamidő esetén - havi 12 ezer forinttal törleszti a kölcsönt. Az egészségpénztári tagsággal rendelkező vendégek a szolgáltatás értékének 30 %-áig terjedő adókedvezményt is igénybe vehetnek.

Az üdülési csekkekhez hasonlóan az új hiteltípustól is a piac élénkülését várják a szakértők. Aki eddig nem engedhette meg magának az üdüléseket, az most élve a részletfizetés adta előnyökkel a pihenés mellett dönthet, aki korábban egy hétre érkezett, az lehet, hogy megtoldja még néhány nappal az üdülést. A hévízi szálloda az elmúlt évben Magyar Minőség Díjat nyert és a fejlesztésekre fordított milliárdok kezdenek megtérülni. A szálloda a szolgáltatások bővítésének köszönhetően különleges eljárások alkalmazásával, egyedi terápiákkal várja a pihenni vágyókat. A hotel nettó árbevétele meghaladta a kétmilliárd forintot, ezzel a kilencedik legnagyobb forgalmú hotel lett hazánkban. A vendégek háromnegyede külföldről érkezik, az új lehetőségnek köszönhetően egyre több belföldi vendégre is számítanak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 07:07