Mit tehetsz, ha átvágott a bank?

Pénzcentrum
2008. június 10. 05:40

Legtöbben a bankokra panaszkodnak... Alaptalan sztereotípia vagy sem, a magyarok szeretnek panaszkodni. Sokan csak az ismerősöknek, szomszédoknak teszik meg, vannak azonban olyanok is, akiket ha sérelem ér, hajlandóak akár érvényt is szerezni panaszuknak. A legtöbben azonban nem tudják, hova forduljanak, ha rosszul tájékoztatta őket bankjuk, vagy egyéb okból káruk származott. Pedig a panaszra van hivatalos forma is, nem csak a siránkozás.

Mielőtt azonban gondolatban már a bírósági pereknél járnánk, vegyük szépen sorra, hogy hol, milyen sorrendben érdemes panaszt emelni. A legcélszerűbb először az adott intézmény ügyfélszolgálatához fordulni, hiszen a félreértéseket, sérelmeket ők tudják leggyorsabban kezelni.

Ügyfélszolgálat felállítása minden pénzügyi intézmény számára kötelező, biztosítaniuk kell ugyanis panaszkezeléssel foglalkozó részleget, és ezek elérhetőségeiről tájékoztatni kell az ügyfeleket.

Amennyiben ezen intézményhez fordulunk panaszunkkal, és azt elutasítják, úgy 15 napon belül írásban kell indokolniuk ezen döntést. A panaszkezelés további lépéseiről azonban nem kötelesek tájékoztatni, ez a tett mindössze ajánlatos.

Másik alternatíva a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél történő panaszbejelentés. Fontos tudni azonban, hogy a felügyelet nem járhat el, illetve nem tehet igazságot egyedi ügyfélpanaszok esetén, erre a törvény ugyanis nem ad felhatalmazást. Még csak véleményt sem nyilváníthat egyik fél javára sem. Erre hazánkban egyedül polgári peres eljárás útján van lehetőség, tehát a bíróságok feladata.

Hogy mégis mi történik a panaszunkkal? A felügyelet a beérkezett panaszt elküldi az adott intézménynek, hogy a szükséges adatokat, iratokat be tudja szerezni a vizsgálat elvégzéséhez. Az ügyfél kérheti, hogy személyes adatait ne adják a bepanaszolt intézmény tudtára, a felügyelet szerint azonban a konkrét ügy ismerete nélkül inkább csak általánosabb választ és adatokat tudnak beszerezni.

A bepanaszolt intézmény a kézhezvételtől számított 30 napon belül köteles a vizsgálatot elvégezni, és a felügyeletet valamint az ügyfelet is tájékoztatni. Ettől eltérő esetben, vagy ha a válasz nem kielégítő, akkor a felügyelet további információkat kérhet, és ez alapján tájékoztatja az ügyfelet az ügy további sorsáról, hogy érdemes-e bírósághoz vagy más vitarendezési fórumhoz fordulnia.


A tavalyi évben egyébként 5410 bejelentést kapott a felügyelet, aminek 86,1 százaléka zárult le év végéig. Ezek közül mindössze 33,1 százalék ért véget az ügyfél számára kedvező eredménnyel. A legtöbb panasz a pénz- és tőkepiaci szektor szereplőit érintette, azon belül is elsősorban a bankokat. Ezek közel harmada általános hitelezéssel kapcsolatban merült fel, és mintegy negyede lakáshitelezéssel kapcsolatban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Tipikus panasz volt az elszámolás és megbízás teljesítésére vonatkozó, valamint a szolgáltatás minőségét firtató, de tájékoztatási hiányosságok miatt is sokan bepanaszolták a pénzintézeteket.


Ha még a PSZÁF sem segít...

Közvetítők

Amennyiben nem jártunk szerencsével sem az ügyfélszolgálaton, és a felügyelet tájékoztatása alapján további panaszrendezésre tartunk igényt, a hosszadalmas bírósági eljárás helyett választhatunk közvetítőt (mediátort), aki segít az egyezség felállításában. A közvetítő nem a vita eldöntésére hivatott, csupán a felek közötti kommunikációt "terelgeti", úgy hogy közben pártatlan marad.

A közvetítőkről az Igazságügyi Minisztérium honlapján található listából tájékozódhatunk, itt választhatunk lakóhelyünkhöz legközelebbi mediátort.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
MEDIA1  |  2026. január 12. 22:56
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?