Az idei év második negyedéve során egy magyar állampolgárra átlagosan 213 560 forint készpénz jutott, ez 8 százalékkal magasabb az elmúlt év hasonló időszakához képest. Június 30-án a forgalomban lévő készpénz értéke 2145,2 milliárd forintot tett ki - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb negyedéves jelentéséből.


Bankjegyek
Az év második negyedévének végén összesen 2111,8 milliárd forintnyi bankjegy volt forgalomban, amely 8 százalékkal haladja meg a tavalyi adatokat. Darabszámban ez 302,3 milliót jelent, amely 2 százalékos növekedés tavaly júniushoz képest. Az elmúlt évek során a két legnagyobb címlet aránya a teljes forgalomban lévő állományon belül folyamatosan emelkedett, ennek ellenére a szezonálisan kiigazított adatok azt mutatják, a második negyedévben mindkét címlet állománya mérséklődött.
Érmék
A második negyedév végén összesen 1011,3 millió darab érme volt forgalomban, amely az előző negyedévhez képest csekély, 3 százalékos növekedést mutat. Az érmeforgalom az előző évekhez hasonlóan alakult, azonban érdemes megjegyezni, hogy míg 2007 hasonló időszakában egy lakosra 1,1 kg érme jutott, addig a kis címletek bevonása után ez a mennyiség 0,6 kg érmére csökkent.

A jegybanktörvény alapján az MNB 2013. március elsejéig köteles beváltani az 1 és 2 forintos érméket, szeptembertől már nem várható, hogy jelentős mértékben érkezne vissza érme. Az 1 és 2 forintosok havi átlagos visszaáramlása a II. negyedév során jelentős mértékben csökkent az előző negyedéves időszakhoz képest. A bevonás bejelentése óta összesen 158 millió darab 1 forintos és 188 millió darab 2 forintos érkezett vissza a jegybankba, ezek összsúlya 924 tonna.
Készpénzhamisítás
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A központi bank szakértői az idei év második negyedévében 522 esetből származó 571 darab forgalomból lefoglalt forintbankjegy-hamisítványt vizsgáltak meg. A hamisítások mértéke a régi típusú ezresek kivonása óta jelentős mértékben csökkent, s alacsonyabb szinten állandósult.
Nyomdai eljárással továbbra sem hamisítanak forintot, az összes vizsgált hamisítvány valamilyen irodai sokszorosító eszközzel (színes fénymásolóval, nyomtatóval) készült. A hamisítás minőségi és mennyiségi jellemzői a készpénzforgalom biztonságát nem zavarják - állapítja meg a jelentés.

A jegybanki szakértők 295 darab valutahamisítványt vizsgáltak a második negyedévben, így a valutahamisítási esetek száma és a lefoglalt mennyiség tendenciája kismértékben csökkent. Ezen belül a hamis eurobankók előfordulása a korábbi időszakhoz hasonló mértékű (195 darab). A leggyakoribb a hamis 200 eurós címlet Magyarországon.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








