Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa széles körű társadalmi egyeztetés után, 2008. június 23-án úgy döntött, hogy a jelenlegi kétszázforintos bankjegyet 2009-ben érme váltja majd fel. Az elmúlt hónapokban a jegybank tovább folytatta a párbeszédet: szakmai és civil szervezeteket vont be a 200-as érme műszaki paraméterei (az érme anyaga, alakja, mérete) kialakításának folyamatába, és ez alapján döntést hozott azokról. A következő időszakban a jegybank szakértőkkel véleményezteti a lakossági szavazásra előkészített érmekép-terveket, majd ezt követően az októberi internetesen szavazáson legtöbb szavazatot elnyerő érmekép lesz az, amelyet 2009-ben a kétszázas érmén láthatunk majd - olvasható az MNB közleményében.
A Magyar Nemzeti Bank egyik alapfeladata, hogy a lakosságot és a gazdaságot megfelelő mennyiségű, minőségű és címletösszetételű készpénzzel lássa el. A jegybank fontosnak tartotta, hogy a döntést megelőzően széles körű egyeztetést folytasson az érme műszaki paramétereinek és az érme megjelenésének kialakításakor is.
Az MNB szakmai szervezetek (például az automatákat működtető szervezetek, vakok és gyengénlátók képviselete, pénzfeldolgozók) bevonásával egyeztette a kibocsátandó érme technikai jellemzőit, és elismert szakértőkkel (akadémikusokkal, egyetemi tanárokkal stb.) véleményezteti azokat a képeket, motívumokat, amelyek közül internetes szavazáson a lakosság választja majd ki a végleges érmeképet.
A Magyar Nemzeti Bank döntése alapján, úgynevezett: bimetál - két eltérő fém ötvözetéből összeállított - 200 forintos érmét bocsát ki. Az érme két részének anyaga: réz, nikkel és cink ötvözete. Az érme méretei: átmérője 28,3 mm, súlya 9,0 gramm, peremvastagsága 2,0 mm. Az érme peremén a látáskorlátozottak számára a megkülönböztetést megkönnyítő recézés lesz.
A 200 forintos érme előlapjának megjelenésével kapcsolatosan több témában készülnek látványtervek, melyeket neves szakértők is véleményeznek. Az érmekép-tervekre az interneten lehet majd szavazni 2008 októberében a jegybank honlapján (www.mnb.hu, www.forint.hu) /illetve telefonon a 06-40-121212 számon)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az érme végleges előlapképe az lesz, amelyik tervre a lakossági szavazáson a legtöbb voks érkezik majd.
A papírpénzről érmére váltás hátterében nemzetgazdasági megtakarítás és az a hosszú távú jegybanki cél áll, hogy az MNB megkönnyítse a lakosság majdani átállását az euróra. Az érme leghamarabb 2009 első félévében kerülhet forgalomba. A kétszáz forintos bankjegy - várhatóan 2009 végéig - szintén törvényes fizetőeszköz marad.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








