17 °C Budapest

Az IMFjóváhagyta a készenléti hitelkeret második részletének lehívását!

2009. március 26. 08:15

A Nemzetközi Valutaalap Igazgatósága 2008. november 6-án 10,5 milliárd SDR összegű (12,3 milliárd euró) készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Magyarország számára. A jóváhagyás alapja a pénzügyminiszter és a jegybankelnök által aláírt 2008. november 4-i szándéklevél. A hitel első részlete, 4,215 millió SDR (mintegy 5 milliárd euró) 2008. november 6-án lehívásra került.

A Valutaalap delegációja 2009. február 4-16. között megbeszéléseket folytatott Magyarországon a második részlet lehívásához kapcsolódó feltételek megvalósulásának vizsgálata céljából. A szakértői látogatás során egyúttal a további lehívásokhoz kapcsolódó gazdaságpolitikai feltételrendszer módosítására is sor került, mivel a gazdasági helyzetben bekövetkezett változások miatt új makrogazdasági pálya és az ehhez igazodó intézkedésrendszer kidolgozása vált szükségessé.

Az IMF igazgatósága 2009. március 25-i ülésén megállapította, hogy Magyarország teljesítette a második részlet lehívásához kapcsolódó kritériumokat, és a 2.107,5 millió SDR összeg (mintegy 2,5 milliárd euró) lehívhatóvá vált. Az összeg napokon belül lehívásra kerül.

Megkapták az IMF pénzt a bankok - Mi lesz az OTP-vel?

Az IMF igazgatósági döntését megalapozó szakértői jelentéseket az IMF napokon belül nyilvánosságra hozza.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 09:48
Az egyik legismertebb sportriporter GulyásÓra címmel jelentkezik új podcastműsorral a Mi Hazánkhoz k...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 10:31