-3 °C Budapest

Dübörög a lottóláz: tuti tipp a nyeréshez

2009. augusztus 20. 08:02

Brit tudósok megfejtették, hogy mely házszám az, amely alatt a legtöbb lottónyertes lakik. Olaszországban tovább dübörög a lottóláz, de a mi ötösünk is szépen hozhat a hétvégén.

Különös eredményt mutatnak a brit Nemzeti Lottótársaság statisztikái. Akik a 3-as számú házban, lakásban laknak sokkal esélyesebbek arra, hogy komoly nyereményt érjenek el. Ez azokból az 50 ezer font feletti nyereményekből derül ki, amelyeknél a nyertesek nyilvánosságra hozták adataikat. A második legszerencsésebb házszám a 2-es, a harmadik pedig az 5-ös. 

Nem tudni, hogy Olaszországban létezik-e hasonló adatsor, az azonban biztos, hogy Itáliában tovább pörög a lottóláz: most kedden sem lelt gazdára az immár 143,9 millió eurós (39,3 milliárd forint) lottófőnyeremény, miután a kedd esti sorsoláson sem volt telitalálat. A legközelebbi húzásra csütörtökig kell várniuk a játékosoknak.

Az Olaszországban népszerű 6/90-es játékot játszó milliók és a nagyszámú lottóturista által feladott szelvények egyikén sem találták el a helyes kombinációt, amelynek számai a 2, 19, 43, 49, 77 és a 82 voltak.

Számítások szerint az álomfőnyereményre áhítozó játékosok ebben az időszakban napi átlagban összesen 26 millió eurót (7,1 milliárd forint) költenek a lottóra. Tavaly júliusban ez az összeg még csak 14 millió euró (3,8 milliárd forint) volt.

Magyarországon is nő a tét

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hazánkban tovább halmozódik az ötöslottó nyereménye, ugyanis múlt szombaton sem volt telitalálatos szelvény. A várható főnyeremény ezen a héten az ötöslottónál 1340 millió forint, a hatoslottónál 255 millió forint lesz. 


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a Táraság saját lottózói augusztus 20-án zárva lesznek. Ugyanakkor az ünnepnapon is üzemel a teljes fogadási rendszer, így a nyitva levő üzletekben (áruházak, boltok, vendéglátóhelyek stb.), valamint interneten, telefonon, SMS-ben, OTP ATM-eken korlátozás nélkül fogadhatnak a játékosok. Az ünnepet követő hétvégén a lottózói nyitva tartás és valamennyi sorsolás az általános pénteki, szombati, vasárnapi rend szerint alakul.

További érdekes hírek címlapunkon! Kattints!

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?