-3 °C Budapest

A világ leggazdagabb uralkodói: elképesztő toplista

2009. június 18. 09:50

Habár a világ leggazdagabb királyi családjai a recesszió hatására mintegy 22 milliárd dollárt, azaz 4400 milliárd forintot vesztettek, még így is elképesztő vagyonok felett gazdálkodnak. Amint az a Forbes magazin legfrissebb listájából is jól látszik, az arab országokban éri meg leginkább uralkodónak lenni.

 

Íme a világ leggazdagabb uralkodói, 2009-ben:



A világ leggazdagabb uralkodója Thaiföld királya, a 81 éves Bhumibol Aduljadezs. Vagyona 30 milliárd dollárra, azaz mintegy 6 ezer milliárd forintra becsülhető. A királyi családnak több bankban is van érdekeltsége, és összesen 3500 hektárnyi földbirtokkal is rendelkeznek. Viszont 5 milliárd dollárt vesztettek a válság hatására.

 

Hassanal Bolkiah, Brunei szultánja 20 milliárd dolláros (4 ezer milliárd forintos) vagyonával a lista második helyén áll. A 62 éves uralkodónak -és országának- gazdagsága elsősorban az olaj-és földgáztermelésből származik, de vannak üzleti érdekeltségei például londoni luxusszállodákban is. Azon kevesek közé tartozik, akik gyakorlatilag nem vesztettek vagyonukból az elmúlt hónapokban.

 

A rangsorban a harmadik Halífa bin Zajed al-Nahaján sejk, az Egyesült Arab Emírségek uralkodója. 18 milliárd dolláros (3600 milliárd forintos) vagyona korábban jóval több volt, hiszen a becslések szerint mintegy 5 milliárd dollárt vesztett a recesszió hatására. Nem titkolt célja, hogy országát a térség vezető államává tegye, erre gyakorlatilag minden esélye megvan.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Az első európai uralkodó a listán II. Albert monacói herceg, aki a 8. helyet foglalja el 1 milliárd dolláros (200 milliárd forintnyi) vagyonával. Az 1958-as születésű herceg szerencsejáték-és ingatlanbefektetései mellett műkincseket, muzeális értékű autókat és bélyegritkaságokat is gyűjt.

 

11 helyen szerepel a világ talán legismertebb uralkodója, II. Erzsébet brit királynő. A válság neki sem kedvezett: 200 millió dollárt veszítve jelenleg mintegy 450 millió dolláros, azaz mintegy 90 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik. Ráadásul a rendkívül értékes koronázási ékszerek nem számolhatóak bele a fenti összegbe, hiszen azok az állam tulajdonát képezik. A királynőnek ingatlanjai, műkincsritkaságai és ékszerei képezik vagyona nagy részét.  Fotók: forbes.com

 


HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 18. 10:29