17 °C Budapest

Akik a kódex írogatása helyett dolgoztak: transzparens hitel az AXA-tól

Pénzcentrum
2009. szeptember 22. 10:02

Tény, hogy az AXA ellenáll, gyakorlatában azonban sokkal tovább ment, mint a kódexet a nyilvánosság előtt akár lelkesen dicsérő bankok. Megjelentek ugyanis egy olyan konstrukcióval, ami transzparenciában messze meghaladja a piacon levő egyéb kölcsönkonstrukciókat - írja a Napi Gazdaság.

Az úgynevezett hazai hitel kamata évente változó, a kamat mértékét az első kamatperiódusban rögzítik, az első év letelte után pedig mindenki számára nyilvános és a banktól független referenciakamathoz, a Magyar Nemzeti Bank által fixált 12 havi Buborhoz kötik.

Tájékoztatásuk szerint az első kamatperiódusra vonatkozó kamatot úgy határozták meg, hogy lehetőleg az az első évet követően se emelkedjen. A várható jegybanki kamatvágás miatt a hazai hitel kamatát egy év múlva már vélhetően alacsonyabb referenciakamat határozza meg. Az AXA azonban azt is nyomatékosítja, hogy erre természetesen nincs garancia.

Az AXA hazai hitele természetesen forintalapú, ami nemcsak igen versenyképes kamatával, hanem az egytől akár 40 évre szóló futamidejével is páratlan egyelőre a piacon. A kölcsön minimális összege 500 ezer forint, legfeljebb 50 millió forintot lehet felvenni.

A bank honlapján közli azt is, hogy a hitel összege nem lehet több mint a fedezetül elfogadott ingatlan(ok) hitelfedezeti értékének 75 %-a. A hazai hitel is igényelhető az úgynevezett max opcióval, így a hitel összege hitelcéltól függően elérheti a fedezetül felajánlott ingatlan(ok) hitelfedezeti értékének 80-95 %-át.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?