-3 °C Budapest

638 milliárd forint volt a tét a spanyol csodalottón

MTI
2009. december 22. 16:02

Csillagászati összeget, mintegy 2,32 milliárd eurót (638 milliárd forintot) nyert az El Gordo (A Kövér) elnevezésű, hagyományosan karácsony előtt megrendezett spanyol lottó több ezer nyertese.

Kedd reggel kilenckor Spanyolország egy emberként tapadt a képernyőkre, vagy kapcsolta be rádióját, számítógépét. A szokásnak megfelelően ekkor kezdődött ugyanis a nyertes szelvények kihúzása, melyre idén egy televíziós show keretében került sor a madridi Szent Ildefonso Iskola diákjainak közreműködésével.

Idén a 78294-es szám bizonyult szerencsésnek. Az e számot viselő 1950 szelvény mindegyike 300 ezer euróval (82,5 millió forinttal) tette gazdagabbá birtokosát. A szerencsés kéznél úgy tűnik, fontosabb volt a szerencsés lakhely, hiszen a nyertes szelvények mindegyikét egy Madrid központjában található lottózóban adták el.

Az El Gordo elnevezésű fődíjon kívül több ezer kisebb nyereményt is kiosztottak.

A teljes nyereményt tekintve a világ legbőkezűbb lottójának számító, 1812-ben alapított El Gordo egyfajta karácsonyhoz kapcsolódó ünnepi hagyománnyá vált Spanyolországban.

A minden év december 22-én tartott szerencsejáték idei bevétele becslések szerint mintegy 3 százalékkal elmarad a tavalyitól, de még így is eléri a 2,7 milliárd eurót. Ez azt jelenti, hogy 2009-ben a spanyolok fejenként átlagosan 60 eurót (16500 forintot) költöttek a játékra.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szerencsejáték nemcsak az embereket szórakoztatja, hanem a kincstár is jól jár: a nyeremények kifizetése után fennmaradó bevétel ugyanis a spanyol államkasszát gazdagítja.

Spanyolországban január 6-án, Vízkeresztkor is tartanak egy hasonlóan nagyszabású lottójátékot, melyet a kis Jézusról El Ninonak, a Gyereknek neveznek.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?