-1 °C Budapest

Csökkent a profit, de jól viselte a bankszektor a válságot

Pénzcentrum
2010. február 16. 10:17

217,9 milliárd forint adózott eredményt értek el a magyarországi bankok 2009-ben, üzleti szempontból pedig elég jól vészelték át az elmúlt másfél év nehézségeit - írja mai számában a Napi Gazdaság.

2008-hoz képest 8 százalékkal 2007-hez képes pedig mintegy 33 százalékkal csökkent a magyarországi bankszektor adózott eredménye. A válság összesen 107 milliárd forinttal rontotta a szektor profitját a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) előzetes adatai szerint.

Az eredmények romlásának oka egyértelműen a kényszerű céltartalékképzés. Az elmúlt időszakban a céltartalékok a válság előtti érték háromszorosára emelkedtek, tavaly év végén pedig összesen 427,7 milliárd forintot tett ki a bankok céltartalékai.

A válság utáni kamatverseny is rontotta némiképp a bankok eredményességét. A kamatkiadások ugyanis 49,5%-kal ugrottak meg, míg a kamatbevételek csupán 32,2%-kal emelkedtek. A képet azért jelentősen szépíti, hogy a szektorban a nem kamat eredmény két év alatt összesen 46,5%-kal növekedett- írja a lap.

A takarékszövetkezetek a bankoknál jóval kevesebb céltartalékképzésre kényszerültek 2009-ben, azonban a 2008-ról 2009-re történő 17,3%-os profitcsökkenés a bankszektor 8%-os visszaeséséhez képest jelentősebb. A takarékszövetkezetek 2007-ben 10,8 milliárd, 2008-ban 10,2 milliárd, 2009-ben pedig - az előzetes adatok szerint - csupán 8,5 milliárd forint adózott eredményt értek el.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 07:07