8 °C Budapest

Nácizott a miniszter! - Elképesztő kirohanással mondott köszönetet Görögország

Pénzcentrum
2010. február 25. 16:32

Durva kirohanással "köszönte meg" a németek Görögország megmentésére tett gesztusát Theodorosz Pangalosz, a mediterrán ország miniszterelnök-helyettese: nem kevesebbet állított tegnap, mint hogy a görög pénzügyi problémák a náci megszállásra vezethetők vissza. Nosztalgiával emlékezett a nyolcvanas évekre, az olaszokra pedig mint a görögöknél is nagyobb csalókra mutogatott.

Görögország helyzetéért a nácik 1941 és 1945 közötti tevékenysége okolható, akik a második világháborúban ellopták a görögök aranyát - fakadt ki a görög miniszterelnök-helyettes a BBC World Service rádióadásának adott interjújában, miközben Athén utcáin tetőfokra hágtak a kormány tervezett megszorításaival szembeni indulatok.

Elvették a görögök nemzeti bankjában lévő aranyat, elvették a görögök pénzét, és soha nem adták vissza - rohant ki Pangalosz a németek ellen. "Nem azt mondom, hogy mindenképp adják vissza a pénzt, de köszönetet legalább mondhatnának érte" - idézi a Daily Mail a miniszterelnök-helyettes szavait. Pangalosz szerint Németország nem adott elegendő kompenzációt a náci megszállás okozta károk enyhítésére. A német kormány nyomban közleményben cáfolta a görög politikus szavait.

Azt követően vált feszültté Görögország és Németország viszonya, hogy Angela Merkel német kancellár a múlt héten felszólította a görögöket, számoljanak be a kilenc évvel ezelőtti történésekről, amikor is az államadósság adatait vélhetően amerikai befektetési bankokkal (leginkább a Goldman Sachs-szal) folytatott csereügyletek révén manipulálták. Azóta egy német politikus az ügyre reagálva úgy nyilatkozott, ne számítson Görögország a németek segítségére.

Pangalosz szerint kilenc évvel ezelőtt sem Görögország volt a főbűnös: Olaszország jóval nagyobb csalást hajtott végre pénzügyi adatainak beszolgáltatása során az eurózónába való belépés érdekében - jelentette ki. Kritikával illette az EU vezetését is, "tényleg nagyon-nagyon szegénynek" nevezve azt, hozzátéve: erősebb vezetés mellett nem érte volna el a jelenlegi pontot a görög helyzet. Az 1980-as években, amikor Jacques Delors vezette az Európai Bizottságot, Helmuth Kohl, Francois Mitterrand és Margaret Thatcher volt hatalmon Európában, jobb volt a helyzet - emlékezett.

Friss hír, hogy a görög államadósság manipulálásában betöltött szerepük miatt az amerikai Fed is vizsgálatot indít a Goldman Sachs és más bankok háza táján.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2010.02.25 16:46
Amerika is vizsgálatot indít a görög ügyben

  
A görög miniszterelnök-helyettes rendkívül durva és a diplomáciában inkább kerülendő témával igyekezett visszavágni a németekben érezhetően növekvő, a görögök megsegítését elutasító ellenszenvre. A helyzet azonban az, hogy ezzel éppen maga alatt vágja a fát a görög fél, hiszen a németek történelmileg "fájó pontjának" felemlegetésével még inkább csökkenti az esélyét annak, hogy a németek az adójukból szívesen áldoznának a görög államcsőd elkerülése érdekében. Ehelyett nő annak esélye, hogy a görög mentőcsomag a Nemzetközi Valutaalap felől érkezik, amelyet eddig igyekezett elkerülni az eurózóna vezetése, mert az presztízs veszteséget jelentene. Az, hogy ha az IMF lépne közbe, egy komoly és következetesen ellenőrzött államháztartási kiigazító programot is jelentene egyúttal, amelyhez eddig a görögök egyáltalán nem voltak hozzászokva.

Egyébként a miniszterelnök-helyettes rádióinterjújában a jelek szerint igencsak összekeveri a szezont a fazonnal. A mostani görög problémák távolról sem a 60 évvel ezelőtti eseményekkel, hanem az elmúlt 10-20 évben felelőtlen görög gazdaságpolitikával, túlságosan költekező állami berendezkedéssel, a reformok elmaradásával magyarázható, felesleges külső okokra mutogatni. Elég csak a 2001-es adathamisítási ügyükre, vagy arra emlékezni, hogy a tavaly őszi választások előtt még 6%-os GDP-arányos deficitet jósolt az akkori kormány, amely végül 13-14%-os lett, ezért nem az uniót kellene hibáztatni. Arról ne is beszéljünk, hogy az államháztartási adatok pontos bemutatása már hosszú évek óta komoly nehézséget okoz a görög statisztikai hivatalnak.

Csaknem érthetetlen, hogy a görögökre nehezedő ekkora nemzetközi nyomás mellett (azaz: térjenek már észhez ennyi hazudozás, ígérgetés és felelőtlenség után) hogy veszi még a bátorságát egy kormányfő-helyettes, hogy nem a saját háza táján néz szét, hanem másokban keresi a hibát és ráadásul egy igen érzékeny témát hoz elő.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 17. 10:17
A független médiaipari lapnak, a Media1-nek nem, egy NER-közeli bulvárlapnak, a Blikknek viszont rea...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?