-4 °C Budapest

Más lesz a THM (2.)

Pénzcentrum
2010. március 17. 16:43

Szigorodnak a teljes hiteldíjmutató (THM) számításának szabályai, a jövőben figyelembe kell venni a hitellel kapcsolatban felmerülő összes költséget.

Szollár Domokos kormányszóvivő a THM-szabályok szigorítása kapcsán arról adott tájékoztatást, hogy a kormány a múlt héten döntött arról, valamennyi hiteltípusnál átláthatóbbá teszi a hitelköltségeket, amire a banki ügyfelek, különösen a hitelfelvevők érdekében volt szükség.

A döntés egy európai irányelvet ültet át a magyar szabályozásba, amely minden tagállamban egységesíti a THM számításának módszertanát, és jóval szigorúbb, mint a jelenlegi magyar szabályozás. A Magyarországon bevezetendő metodika pedig még az uniósnál is szigorúbb lesz, mert az nem vonatkozik a jelzálogalapú hitelekre, míg a magyar azokra is kiterjed. A módosítás érvényes lesz a lízingszerződésekre is.

Az új számítási módnak köszönhetően átláthatóbbak lesznek a költségek, és könnyebb lesz az egyes hitelintézetek kínálatának összehasonlítása is. A thm kiszámításánál ugyanis figyelembe kell majd venni az összes költséget, amit a hitelfelvétellel összefüggésben fizetnie kell a fogyasztónak. Nemcsak a hitelező felé felmerülő költségeket kell tehát majd feltüntetni, hanem valamennyi harmadik félnek, például egy hitelközvetítőnek kifizetett díjat is.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A THM a kamatokon, a díjakon, a költségeken és az adókon túl tartalmazni fogja továbbá az értékbecslés, a helyszíni szemle, a számlavezetés, az ingatlan-nyilvántartási eljárás, a biztosítás és a garancia díját is. Ha pedig akciós időszak van valamely hiteltípus esetében, nem az akciós mutatót kell feltüntetni, hanem az akció lejárta utáni THM-t - számolt be az MTI.

Mint ismeretes, elsőként március 1-jétől az újonnan kihelyezett hitelek LTV-mutatóját korlátozták, ez ugyanis forinthitelek esetében nem haladhatja meg a 75, az euróhiteleknél a 60, a más devizában nyújtott hiteleknél pedig a 45%-ot. Június 11-én lép viszont hatályba az a rendelkezés, mely szerint a bankok nem nyújthatnak hitelt kizárólag a hitelkockázati fedezet figyelembevételével, a természetes személy hitelképességét, illetve hitelezhetőségét minden egyes hitelbírálatkor meg kell vizsgálni. A vizsgálatnak és a hitelezhetőségi limitnek a hitelfelvevő jövedelmi helyzetén kell alapulnia, s a bankoknak belső szabályzatban kell rögzíteniük a megkívánt igazolások meghatározását és a nyilatkozatok tartalmát. A devizahitel havi törlesztőrészlete euró alapú hiteleknél folyósításkor nem lehet magasabb a bank által meghatározott hitelezhetőségi limit 80%-ánál, más devizahitelek esetében pedig 60%-ánál.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 22:56
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?