Házastárs helyett adóstársra vágyik az énekesnő! Gyűrű helyett jelzálog?

2011. január 19. 04:44

A Groovehouse énekesnője, Judy és barátja nagy lépésre szánta el magát. A pár hitelt készül felvenni, ugyanis eddig nem sikerült annyi pénzt megspórolniuk, ami elég lenne egy családi házra.

A nagy sikerű formáció női tagja és párja, Balázs szilveszter éjszakáján fogadta meg, hogy közös otthont teremtenek maguknak - adta hírül a Blikk. A párnak azóta lakásnézegetéssel, hirdetések böngészésével, és a hitelkonstrukció kiválasztásával telnek napjai.

"Nagyon szeretünk ebben az albérletben lakni, ahol most vagyunk, de már jó lenne egy saját lakásba fektetni a pénzünket" - magyarázta a lapnak Judy a döntésük okát.

A pár több mint két éve van együtt. A baj csak az, hogy ennyi idő alatt nem sikerült előteremteniük azt a pénzt, amiből megvásárolhatnák az álomotthont. Judy mindenképp a főváros zajától távol, vidéken, nyugalomban szeretne élni. Kertre és egy kandallóra vágyik. Azonban az énekesnő elmondása szerint vágyaik megvalósításához mindenképp hitelt kell felvenniük.

"Intézem a hitelkérelmet, mert annyi pénzt nem sikerült összeénekelnem, hogy kifizethessem a házat. Sokkal fontosabb az esküvőnél, hogy végre legyen igazi otthonunk, és szerintem egy hitel szorosabb kötelék két ember között, mint a házasság" - véli az énekesnő, aki azt is elárulta, ha meglesz a közös otthon, szeretnének gyermeket is vállalni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?